Postavezetők látogatása az Alföldi Galériában

A szegedi, a soproni és a pécsi regionális postaigazgatóság nyugalmazott igazgatóhelyettesei több mint két évtizede évente szervezik meg kulturális programokban gazdag találkozójukat, amely során egymás tágabb lakóhelyére ellátogatva az éppen aktuális kiállításokat, rendezvényeket tekintik meg három napon át – ismertette lapunkkal Arany-Tóth Attila, közönségkapcsolati munkatárs.

Az idei találkozó zárónapján a társaság Hódmezővásárhelyen az Alföldi Galériát kereste fel, amelynek időszaki tárlatait Képiró Ágnes, a közgyűjtemény művészettörténésze mutatta be.

Postavezetők látogatása az Alföldi Galériában 1

Az program házigazdája és főszervezője, Tóth László, a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy bár a csoport tagjai jól ismerik Kass János életművét, különösen filatéliai munkásságát, de ilyen átfogó kiállítást, mint ami az Alföldi Galériában megvalósult, még nem láttak. Különösen megragadta őket a kiállításban vetített két film (a Dilemma és a Kass János rajzol), valamint Kass János kapcsolódási pontjai a zenéhez és a szépirodalomhoz.

Postavezetők látogatása az Alföldi Galériában 2

Postavezetők látogatása az Alföldi Galériában 3

A Kass-kiállítás után a galéria másik szárnyában a vendégek megtekintették a Bernátsky Ferenc helytörténész által rendezett, A Plohn műterem 75 éve című időszaki tárlatot, ahol a 19. század végének és a 20. század első felének helyi tradíciói, életképei, valamint a 140 éve történt szegedi árvíz képei érintették meg a szakmai látogatócsoport tagjait.

Postavezetők látogatása az Alföldi Galériában 4

Fotó: Tóth László