Ítéletidő tombolt Mártélyon (fotók) 4

Mártélyon fák dőltek ki, autók, padok, kerítések rongálódtak meg a múlt hétvégi vihar idején – ismertette a Rádió7.hu.

Az egyik üdülőnek elvitte a tetejét a szél, kidőlt egy villanyoszlop és a parti sétány jó néhány kiöregedett nyárfája is kifordult az árvíztől felázott talajból. Borsos József, Mártély polgármestere a Rádió 7-nek elmondta, hogy a fák közül több idős példány megérett már a kivágásra. Hozzátette: a csatornák és átereszek is megteltek esővízzel, a gátőrháznál 76 milliméternyi lehullott esőt mértek a helyiek.

Borsos József szólt arról is, értesítették a lakosságot, hogy ingatlanjaik előtt tisztítsák ki a csatornákat, ugyanakkor megyei önkormányzat forrásaira pályáznak majd, hogy fedett csatornákat építsenek ki, illetve tervezik egy záportározó kialakítását. Borsos József erről így beszélt: „Nem biztos, hogy a jövőben minden csapadékvizet el kell vezetnünk. A klíma változik és valószínű, hogy egyre kevesebb csapadék jut majd ezekre a dél-alföldi településekre. Inkább a megtartáson gondolkodunk és ennek egy jó megoldása lehet egy záportározó.”

Forrás: radio7.hu