Román nacionalisták támadtak rá az úzvölgyi temetőt védő civilekre

Úzvölgyi katonatemető – Szerdán ülnek tárgyalóasztalhoz a román és a magyar védelmi tárca szakértői

Szerdán tartják Bukarestben a román fél által kezdeményezett kétoldalú megbeszélést az illetékes magyar hatóságok képviselőivel a katonai temetők kérdéséről, különös tekintettel az úzvölgyi hősi temető helyzetére - tudta meg a kolozsvári Maszol.ro hírportál a román védelmi minisztériumtól.
Dr. Gyurkó Szilvia: Gyereket. Megütni. Nem. Szabad.

Dr. Gyurkó Szilvia: Gyereket. Megütni. Nem. Szabad.

A gyerekkorban elszenvedett erőszak (legyen az fizikai-, érzelmi- vagy verbális bántalmazás) mindig nyomot hagy. Mindig. Mert megsérti a határokat, az alapbizalom szövetét és traumatizál. Akkor is, ha ma már sorsfordító és elengedhetetlen szülői beavatkozásnak gondoljuk, és egyébként: „mégis rendes ember lett belőlem”. A törvény 2005 óta tiltja a gyerekek bántalmazását (ahogy a felnőttekét, és azóta már az állatokét is). A magyar társadalom (egy jó nagy része) azonban újra és újra kikéri magának a zéró toleranciát. Most éppen a hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter nyilatkozata kapcsán. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember írása.
Új lehetőségekkel bővül az idei nyári diákmunka program

Háromszázezer diák vállal munkát évente az országban

Mintegy 300 ezer diák vállal munkát egy év alatt az országban - mondta Majzik Nándor, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) főtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Postavezetők látogatása az Alföldi Galériában

Postavezetők látogatása az Alföldi Galériában

A szegedi, a soproni és a pécsi regionális postaigazgatóság nyugalmazott igazgatóhelyettesei több mint két évtizede évente szervezik meg kulturális programokban gazdag találkozójukat, amely során egymás tágabb lakóhelyére ellátogatva az éppen aktuális kiállításokat, rendezvényeket tekintik meg három napon át - ismertette lapunkkal Arany-Tóth Attila, közönségkapcsolati munkatárs.
Összeomlott az ellenzéki előválasztás: Gyurcsányék csalással vádolják Karácsonyt

Összeomlott az ellenzéki előválasztás: Gyurcsányék csalással vádolják Karácsonyt

Csalással vádolta meg a DK Karácsony Gergelyt, mert szerintük hazug automata telefonhívásokkal akarja manipulálni az ellenzéki előválasztás eredményét, ezért jogorvoslatért az úgynevezett Civil Választási Bizottsághoz fordultak (kérdés, hogy a roncsderbit lebonyolító Magyar György vezette szervezet milyen "jogorvoslatot" tud adni) - tette közzé az Origo.hu.