Novák: a héten indul a családok támogatásáról szóló nemzeti konzultáció

A családok költségvetésének nevezte a jövő évit a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a 2020-as költségvetési évben a családok támogatása nő a legnagyobb mértékben. A kormány 2010 óta megduplázta a családtámogatásra fordított összeget, amely Európában itt a legmagasabb, a jövő évi büdzsében pedig több mint 2200 milliárd forint áll rendelkezésre a családok támogatására – közölte.

A miniszter arról is beszélt, hogy a magyar gazdaságban még semmilyen jele nincs az európai és a globális növekedés lassulásának, és azért fogadták el a gazdaságvédelmi akciótervet, hogy a magyar gazdaság bővülését továbbra is hasonló mértékben fenn lehessen tartani, illetve hogy legalább 2 százalékkal meghaladja az európai uniós átlagot.

Gulyás Gergely tájékoztatott továbbá arról, hogy a kormány plusz forrásokat biztosít szúnyogirtásra, miután a szúnyoginvázió mértéke sok településen aggasztó. A következő hetekben minden eddiginél több szúnyogirtás lesz – mondta.

Az EU-nak az eddigi sikertelenség helyett a siker irányába kell haladnia

Az Európai Unió (EU) következő ötéves stratégiája és a személyi kérdések ügyében is olyan döntéseket kell hozni, hogy az EU az eddigi sikertelenség helyett a siker irányába haladjon.

Gulyás Gergely a stratégiát illetően kiemelte: Magyarország világossá tette, hogy a tagállami gazdaságpolitikának komoly teret kell hagyni, továbbá az EU-nak egyértelműen ki kell mondania, hogy van egy meghatározó kultúra, a keresztény kultúra. Fontos, hogy az EU védje meg az üldözött keresztény közösségeket – tette hozzá.

A személyi kérdésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: a visegrádi országok egyeztettek és közös álláspontot képviselnek a nap folyamán kezdődő uniós csúcson. Valamennyi visegrádi ország egyetért abban, hogy nem támogatják a Spiztenkandidat-(csúcsjelölti) rendszert, valamint nem támogatják Manfred Weber megválasztását az Európai Bizottság élére – közölte.