Győzz le minden akadályt! - Erőpróba futás lesz Vásárhelyen

Az EVP Egészségfejlesztési Iroda és a Zsüffland Vízilabda Fesztivál közös szervezésében valósul meg, június 29-én a II. Erőpróba Futás a Török Sándor Strandfürdő és a futópálya területén. Az érdeklődők egyéniben és 4 fős csapatban mérettethetik meg magukat, két kategóriában. Jelentkezni az www.e-nevezés.hu oldalon június 27-ig lehet, a rendezvény napján, a helyszínen már csak korlátozott számban lesz rá lehetőség.

Győzz le minden akadályt!- ezt a mottót kapta a II. Erőpróba Futás. A programra várjuk azokat, akik verseny- illetve rekreációs távokon szeretnék magukat megmérettetni. A jó hangulat és a szórakozás garantált, ugyanis a futópálya játékos akadályokkal lesz tarkítva. Az akadálypálya Tóth Tibor és Kőhegyi- Kis Ágnes ötleteit dicséri, akik még nem árulták el a részleteket, csak annyi biztos, hogy lesznek olyan szakaszok, ahol a futás nem elég, mászni, vagy akár kúszni is tudni kell.

Az elszánt futók a 9 órakor induló rajthoz sorakozhatnak fel, amelynek keretében a 3, 5 km-es távot úgy kell teljesíteniük, hogy közben 9 akadály nehezíti a pályát. Majd 10 órakor újra eldörren a startpisztoly, akkor 5 akadályt kell 2, 5 km alatt leküzdeni. Egyéniben (csak felnőttek) és 4 fős csapatban (felnőttek és gyerekek egyaránt) is lehet nevezni a www.e-nevezes.hu oldalon, vagy az alábbi linken.

Érdemes sietni a regisztrációval, mert 250 főig tudják fogadni a jelentkezéseket. A rendezvény napján, a helyszínen már csak korlátozott számban lehet nevezni.

A részvétel nevezési díjhoz kötött, amely a helyszínen fizetendő. 1000 forint ellenében a versenyzők egy karszalagot kapnak, amely nemcsak futásra, hanem egészen este 8 óráig strandtartózkodásra is feljogosítja őket. Ha a sportolóhoz egy kísérő is szeretne csatlakozni, megteheti, hiszen rá is ugyanezek a feltételek érvényesek, neki is csupán 1000 forintba kerül a belépő. A futás után jöhet a megérdemelt pihenés, szombaton egész nap, különböző programok várják majd a fürdőlátogatókat a Zsüffland Vízilabda Fesztivál keretében.

A II. Erőpróba Futás versenyzői, minden kategóriában, férfi és női 1-3. helyezettje és a dobogós csapatok érmet és értékes ajándékcsomagot kapnak. A díjazottak többek között az EVP Egészségfejlesztési Iroda 10 alkalmas mozgáskártyájának is örülhetnek.

A program menetrendje:

8.00 regisztráció a helyszínen

8.30 megnyitó

8.45 bemelegítés Borsos Nórával és Szántai Zsanettel

9.00 versenytáv rajt: 3, 5 km-es táv

9.45 bemelegítés Borsos Nórával és Szántai Zsanettal

10.00 rekreációs táv: 2, 5 km

Eredményhirdetés

Fotó: Illusztráció (pixabay.com)