Adatbázis-építésre is felhasználhatták Hadházy Ákosék aláírásgyűjtését

Az MSZP a jövőbeni kampányai­hoz használhatja azokat az adatokat, amelyeket Magyarországnak az Európai Ügyészséghez való csatlakozásának céljából gyűjtött. A Momentum úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy lehetnek még náluk olyan ívek, amelyeket Had­házy Ákos kezdeményezésének támogatására gyűjtöttek – írja a Magyar Nemzet.

A szocialista párt adatbázis-építésre is felhasználhatta az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért indított aláírásgyűjtést – derül ki az ívek adatkezelési tájékoztatójából. „Hozzájárulok ahhoz, hogy az aláírásgyűjtő íven megadott személyes adataimat […] a Magyar Szocia­lista Párt kezelje. Telefonon vagy levélben, lakcímem, elektronikus levélcímem vagy telefonszámom felhasználásával információcsere céljából kapcsolatot tartson mindaddig, amíg e hozzájárulásomat vissza nem vonom” – olvasható az MSZP ívein.

Ujhelyi István, a párt EP-kampányfőnöke megkeresésünkre azzal hárította el a kérdéseinket, hogy szerinte ez egy szokványos aláírásgyűjtés volt, minden a törvényes módon zajlott. A szignók sorsáról pedig azt mondta: Tóth Bertalan az általuk összegyűjtött aláírásokat egy sajtótájékoztatón adta át Hadházy Ákosnak.

Mint ismert, Hadházy Ákos aláírásgyűjtésébe az MSZP és a Momentum Mozgalom is beszállt. A politikus korábban azt írta Facebook-oldalán, hogy a pártok összesen 130 ezer aláírást gyűjtöttek. – A megállapodásunk szerint viszont ők saját íveken, saját adatkezelési szabályzattal, jogilag külön gyűjtést végeztek – fűzte hozzá utóbb a Magyar Nemzetnek.

– A Momentum önkéntes aktivistái gyűjtötték az aláírásokat, tehát a szabadidejükben ingyen és bérmentve, meggyőződésükből segítették az akciót – jelentette ki kérdésünkre Németh Gyöngyvér, a párt sajtóreferense. Szavai szerint az aláírások nagy részét még az EP-választás napja előtt átadták Hadházy Ákosnak, a maradékot most gyűjtik össze. – Ezekről én sem tudok többet, ám az adatkezelés és -biztonság szempontjából figyelünk a törvényi előírásokra, a GDPR szabályai szerint járunk el – hangsúlyozta.

Korábban megírtuk, Hadházy Ákos aláírásgyűjtése számos adatvédelmi kérdést felvet. A folyamatba adatfeldolgozóként bevont külföldi cégek miatt előfordulhatott, hogy sok százezer magyar állampolgár személyes adata került külföldre. Az egyik társaság ráadásul olyan szolgáltatást nyújt, amellyel könnyen megoszthatók az adatok. Kérdés, hogy ez megtörtént-e, és ha igen, akkor kivel osztották meg azokat.

Korábban azt sem lehetett tudni, hogy mi történik majd az ívekkel. Hadházy Ákos úgy nyilatkozott, hogy az aláírásokat tartalmazó lapokat mindenképpen megsemmisítik, jogászaik pedig eldöntik, hogy a megsemmisítéskor szükség van-e közjegyző jelenlétére.

A történtek miatt Tényi István bejelentést tett az adatvédelmi hatóságnál, a jogász arra kérte a hivatalt, indítson vizsgálatot annak feltárására, hogy fennáll-e a törvénytelen adatszerzés, adatgyűjtés veszélye.

Forrás: magyarnemzet.hu

Fotó: MTI