Két Kovács – két bronz Vásárhelyre

A Boxing Gym Vásárhely két fiatal öklözője is bronzot hozott haza Egerből – osztotta meg a Vasarhely24.com.

A Boxing Gym Vásárhely mindkét fiatal sportolója kiválóan kezdett a 23 nemzet 290 ökölvívójával, Egerben megrendezett 69. Bornemissza Gergely-emlékversenyen. Mindketten elődöntőbe kerültek, és igen nehéz ellenfeleket kaptak.

Két Kovács – két bronz Vásárhelyre 1

Kovács Fanni hatalmas csatában, egy véleményes meccsen, megosztásos pontozás alapján szenvedett vereséget, nem jutott a döntőbe – ahol két japán lány küzdött meg egymással – de a bronzérem így is a nyakába került.

Kovács Krisztián a horvát ellenfele ellen mutatott formával kezdte az elődöntőt kazah vetélytársával szemben is. Teljesítménye a kazah A válogatott versenyzővel szemben több szakember elismerését kiérdemelte, ám sajnos döntőbe nem jutott, de a bronzéremmel ő is vigasztalódott.

Forrás: vasarhely24.com