A vásárhelyi kamerarendszert támadja Hadházy Ákos 5

Egyre botrányosabb Hadházy aláírásgyűjtése

Olyan cég szerepel adatfeldolgozóként a Hadházy Ákos által kezdeményezett aláírásgyűjtés tájékoztató honlapján, amellyel nem is kötöttek szerződést – derül ki a független képviselő Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatából - írja az Origo.hu.
Százmilliárdokkal részesülnek a települések a cégek sikeréből 2

A jövő évben mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra a kormány

A kormány mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra jövőre, mint idén - mondta Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek, a Heves megyében lévő rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola felújított épületének átadása és tanévzárója után.
Bessenyei-díjasok hangversenyére kerül sor az Ótemplomban

Bessenyei-díjasok hangversenyére kerül sor Vásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján

Könnyed esti zenével fogadják a hódmezővásárhelyi Református Ótemplomba a Múzeumok Éjszakáján betérőket: június 22-én, szombaton 18:30 órai kezdettel Borsos Annamária (zongora) és Zoltán Péter (klarinét) Bessenyei-díjas zeneművészek lépnek fel a Kossuth téri templom falai között - ismertette lapunkkal Elek András.
Dunai hajóbaleset: azonosítottak két újabb áldozatot, egyikük magyar

Dunai hajóbaleset – Pszichológus: hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz

Akár hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz (PTSD) azoknak a szakembereknek, például a búvároknak az esetében, akik részt vettek a Dunába süllyedt Hableány turistahajó mentésében - mondta Lénárt Ágota pszichológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Úzvölgye

Úzvölgyi temetőgyalázás: törvénytelen és etnikailag elfogult a román bírság

Minden elemében jogsértő az a bírság, amelyet a román csendőrség vetett ki az úzvölgyi magyar katonatemetőt békés élőlánccal védő egyik székelyföldi magyar politikusra, Grüman Róbertre – derül ki a portálunknak nyilatkozó jogászok, ifjabb Lomnici Zoltán és Gaudi-Nagy Tamás állásfoglalásából. A székely politikus akár kártérítési pert is indíthat a román karhatalom ellen a törvénytelen büntetés miatt - írja a Pesti Srácok.hu.
Sok bank kínál majd babaváró hitelt

Babaváró hitel: rengeteg az érdeklődő

Már most egyeztetik a bankok az ügyfelekkel az időpontokat a júliustól elérhető babaváró támogatás felvételére, a lapunk által összeállított körkép szerint több pénzintézet online kalkulátorral segíti az érdeklődőket - tette közzé a Magyar Nemzet.hu.
Megjutalmazzák a Hableány kiemelőit

Megjutalmazzák a Hableány kiemelőit

Megjutalmazzák azokat, akik részt vettek a május 29-én elsüllyedt Hableány sétahajó és a benne rekedt halottak kiemelésében a Dunából - értesült a Magyar Nemzet.
Kockakővel ütötték agyon az Állatkert görög teknősét

Elfogták a teknőst agyonverő nőt

Az ózdi rendőrök pénteken Ózdon elfogták azt a nőt, aki követ dobott az egyik görög teknősre a Fővárosi Állat- és Növénykert kifutójában. A teknős életét súlyos külső és belső sérülései miatt már nem lehetett megmenteni, el kellett altatni - osztotta meg az Origo.hu.
Új templomot kapott Derekegyház

Új templomot kapott Derekegyház

Vasárnap szentelik föl az 1600 lakosú Csongrád megyei település, Derekegyház új római katolikus templomát, az ünnepi szentmisét Kiss-Rigó László megyés püspök celebrálja - tájékoztatta a Szeged-Csanádi Egyházmegye az MTI-t.
Hegyi Barbara: a főzés közelebb hozza egymáshoz az embereket 1

Hegyi Barbara: a főzés közelebb hozza egymáshoz az embereket

Hegyi Barbara Jászai Mari-díjas színművésznő immár több mint három évtizede az egyik legkiemelkedőbb alakja a magyar művészvilágnak. A rengeteg elismerés, a közel egy tucatnyi díj is mind-mind ezt bizonyítja. Tehetsége, amely kellő és megfelelő humorral párosul, utánozhatatlan.