Három megyei csapat kvalifikálta magát a WRO Nemzeti Döntőjére

Egy csongrádi, egy mórahalmi és egy szegedi csapat is ott lehet a World Robot Olimpiad Nemzeti Döntőjén Tatabányán, melyet 2019. július 11-én és 12-én rendeznek majd. A diákokból álló három gárda a június 5-i szegedi, regionális versenyről jutott tovább, amelynek a Szent-Györgyi Albert Agóra adott otthont. A fiataloknak Lego-robotokat kellett építeniük a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Edutus Főiskola szervezésében megvalósult régiós viadalon, amelyekkel komplex feladatokat oldottak meg az erre a célra kialakított versenypályákon. A verseny témája az okos város gondolatkörre épült.

Az iskolásoknak kiírt megmérettetésen a Regular Elemantary (12 éven aluliak) kategóriában első lett a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium Lego Fiúk elnevezésű csapata; a Regular Junior(13-15 év közöttiek) kategóriában harmadik helyen zárt a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola Roboléták nevű gárdája; míg a Regular Senior (16-19 év közöttiek) kategóriában helyezés nélkül ment tovább a Mórabot, a SZSZC Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának együttese. Az idei versenyen az okos városok voltak a témák, minden kategóriában e köré a téma köré alakították ki a feladatokat.

Három megyei csapat kvalifikálta magát a WRO Nemzeti Döntőjére 1

A megmérettetést megelőzően a megyéből induló csapatok közül 5 általános és középiskola jelezte, hogy a Lego-készletek és szenzorok segítenék a felkészülésüket, melyeket a gazdasági önkormányzat rendelkezésükre is bocsátott. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a csapatokat az Agórában lévő Informatika Történeti Múzeumban található felkészülési versenypont létrehozásával segítette. Itt két versenyasztal, illetve minden kategóriából versenypálya, valamint Lego kiegészítő készletek állnak a versenyző csapatok rendelkezésére. A pályákat egyébként előzetes bejelentkezést követően a verseny után is használhatják a későbbi viadalokra készülő gárdák.

Három megyei csapat kvalifikálta magát a WRO Nemzeti Döntőjére 3
cof

A most továbbjutott 3 Csongrád megyei csapat a tatabányai nemzeti fináléból eljuthat a XVI. World Robot Olympiad világverseny döntőjére is, melyet Magyarország európai országként először rendezhet meg. A rendezvény 2019. november 8-10. között lesz Győrben, ahol 60 országból közel 3000 tehetséges versenyző méri össze tudását.

Három megyei csapat kvalifikálta magát a WRO Nemzeti Döntőjére 2
cof

WORLD ROBOT OLIMPIAD

World Robot Olympiad™ (WRO™) egy nemzetközi robotépítési és -programozási verseny, amelynek célja, hogy a gyermekeket és fiatalokat közelebb hozza a természettudományos ismeretekhez, tantárgyakhoz, valamint ösztönözze őket a mérnöki, informatikai szakma választására. A felkészülés alatt a 2-3 fős csapatok egy csapatvezető segítségével közösen oldják meg az évente megújuló kihívásokat. A versenyeken az előzetesen megszerzett tudás alapján a csapattagoknak egyedül kell megoldani a feladatokat. A WRO™ nemzetközi szinten 15. éve szervezi meg a tudomány, a technológia és az oktatásnak ezt a seregszemléjét. Ezzel egyesíti és segíti a fiatalokat a világ minden tájáról kreativitásuk és problémamegoldó készségük fejlesztésében az MTMI (Matematikai, Természettudományos, Műszaki és Informatikai) területén. A LEGO® Robotok programozási nyelve a PLC programozáshoz hasonló, alapul szolgálhat a későbbi PLC ismeretek könnyebb elsajátításához, alkalmazásához.

 

Három megyei csapat kvalifikálta magát a WRO Nemzeti Döntőjére 4

Forrás: CSMKIK