Mártélynál is magasan mossa a Tisza vize a partot

A fűben, fában, virágokban gazdag Mártély, és a rajta keresztül vonuló folyó az év minden szakaszában szemet gyönyörködtető, nincs ez másként most sem, annak ellenére, hogy partját elöntötte a Tisza vize.

A madarak csicsergésében és a tiszta levegőben gazdag település mindig nagy népszerűségnek örvend a kirándulók, sétálni vágyók, horgászok és strandolók körében, pont úgy, mint, ahogyan most is, annak ellenére, hogy partját immár hetek óta a Tisza vize mossa.

A kikapcsolódásra és meditálásra egyaránt alkalmas hely, és annak partja mentén elterülő vendéglátóegységek szeretettel várják az odalátogatókat.

Mártély

Mártély
Mártély
Mártély
Mártély
Mártély
Mártély
Mártély
Mártély
Mártély
Mártély
Mártély
Mártély
Mártély Mártély Mártély Mártély Mártély Mártély Mártély Mártély Mártély Mártély Mártély Mártély
Fotó: Gémes Sándor