Három nemzet lövészei gyakorlatoztak együtt 1

Véget ért a Neighbours 2019 nemzetközi gyakorlat, amit a szerbiai Oresac lőtéren rendeztek meg június 3. és 6. között. A magyar, szerb és amerikai lövészek részvételével megtartott kiképzést Vadász Péter alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóaljának parancsnoka mutatta be lapunknak.

Az alezredes – aki egyben a gyakorlat vezetőhelyettese volt – elmondta, a Szomszédok elnevezésű kiképzést rendszeresen, minden évben megrendezik váltakozó helyszínnel, Szerbiában és Magyarországon. A célja, hogy a szerb és a magyar katonák a közös missziós feladatok megkezdése előtt összeszokjanak, megosszák egymással saját tapasztalataikat, megismerjék egymás eszközeit, eljárásait. A szerb hadseregtől az 1. Szárazföldi Dandár 11. Lövészzászlóalja érkezett a gyakorlatra, míg az Egyesült Államokból az Ohiói Nemzeti Gárda katonái szerepeltek.

Három nemzet lövészei gyakorlatoztak együtt 2

Mivel nagy hangsúlyt kapott a közös missziós felkészülés, a programot úgy alakították ki, hogy megfeleljen a tipikus békefenntartói feladatnak: volt járőrözés, ellenőrző-áteresztő pont üzemeltetése, merénylet megakadályozása, támadás elhárítás és éleslövészet is. „Katonáinknak egy elképzelt pufferzónában kellett dolgozniuk, s többek között az is cél volt, hogy felszámoljanak egy diverzáns erőt” – mondta a parancsnok, hozzátéve, az éleslövészetet megelőzte egy lőgyakorlat is.

Az egyes szakaszokat úgy alakították ki, hogy vegyesen szerepeljenek benne a három nemzet katonái, s figyeltek arra is, hogy az egységeket más-más nemzetiségű parancsnokok vezessék. „A katonák számára élményt jelent, hogy láthatják, miként dolgoznak a külföldi kollégáik. Mivel sokuk már szolgált együtt valamilyen misszióban, ilyenkor kicserélik a tapasztalataikat, s fegyverbarátságok is köttetnek” – fogalmazott az alezredes. Az ilyen típusú rendezvények arra is kiváló lehetőséget biztosítanak, hogy a katonák gyakorolják az angol munkanyelvet, ami a külföldi műveletekhez elengedhetetlen.

Három nemzet lövészei gyakorlatoztak együtt

A parancsnok kitért arra is, hogy a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően a magyar katonák idén már az új gyakorlóruhájukban, illetve felszerelésükkel érkeztek a gyakorlatra. „Bátran állíthatom, nagyon szépen mutatnak a katonáink az egységes felszerelésben, s a külföldi katonák érdeklődésüket, illetve elismerésüket fejezték ki” – mondta Vadász Péter alezredes.

Forrás: bocskaidandar.hu
Fotó: Hegyi Péter hadnagy