Jövő héten is marad az igazi strandidő

Jövő héten is marad az igazi strandidő

A hétvégre megérkezett az igazi strandidő, és az előrejelzések szerint jövő héten is marad a sok napsütés. Csütörtökön már országossá válhat a kánikula, a déli tájakon akár 33 fok is lehet.
A Fidesz a kampány utolsó hetében sem pihen, sok százezer embert keres fel

A Fidesz döntése lesz néppárti tagságának sorsa

A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között - mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt frissen megválasztott európai parlamenti (EP-) képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. 
Major Istvánné Edit: nekem a pünkösd egyet jelent az élettel

Major Istvánné Edit: nekem a pünkösd egyet jelent az élettel

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, ahol a keresztények a Szentlélek kiáradását ünneplik. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ezt nevezik kiáradásnak. Minek kapcsán és révén lapunk a hódmezővásárhelyi református lelkésznőt, Major Istvánné Editet kérdeztük.
Újabb holttestet azonosítottak, még nyolc embert keresnek

Újabb holttestet azonosítottak, még nyolc embert keresnek

Azonosították a szombat délután Százhalombattánál megtalált holttestet. Az eddig eltűntként keresett dél-koreai nő a május 29-ei dunai hajóbaleset áldozata - közölte a BRFK a rendőrségi honlapon vasárnap reggel.
Márki-Zay Péter

Kutyába se veszi ellenfeleit Márki-Zay

A szeretet hatalma bort iszik, és vizet prédikál. Avagy a stílus maga az ember: a materialista keresztény városvezető nemes egyszerűséggel kutyának nevezte önkritikát gyakorló és visszavonuló politikai ellenfelét.
Márki-Zay Péter

Márki-Zay városvezetés helyett rendszerváltást hirdetett

Vásárhely ügyeinek intézése, városa fejlesztése helyett országos hálózatépítésbe kezdett, és bejelentette a legújabb szabadságharcot. A kormány felé is „kezet nyújtott”, amennyiben az Orbán-rendszer eltakarítását nevezte fő céljának. Márki-Zay Péter Rákospalotán járatta csúcsra személyes háborúját Magyarország kormánya ellen.