Sneider Tamás és Márki-Zay Péter

Az önkormányzati választáson meg kell állítani a bevándorláspárti brüsszeli elit törekvéseit, melynek célja, hogy az ellenzéki vezetésű városokkal közvetlenül egyezzen meg migránsok betelepítéséről.

A befuccsolt néppártosodási projekttel saját halálos ítéletét írta alá a Jobbik, mely korábbi 20 százalékos támogatottságáról 6 százalékra esett vissza. Innen nincs visszaút, nem lehet felállni, a Jobbiknak vége. Hiszen csak Simicska Lajos fejében lehetett életképes az a vízió, hogy a korábbi nemzeti radikális tábort és tagságot baloldaliakkal és liberálisokkal lehet le- és kicserélni – elemeztek a Rádió 7 Heti megfejtés szombati adásában Jeszenszky Zsolt vendégei, Gajdics Ottó és Megadja Gábor.

Kiemelték: Hódmezővásárhely polgármestere,

Márki-Zay Péter is pontosan érzi, hogy a Jobbik összeomlásával elveszítette hátországát, ezért most rendkívül abszurd és köpönyegforgató módon politikai túlélése érdekében a bukott őszödi miniszterelnökhöz, Gyurcsány Ferenc DK-vezérhez dörgölőzik.

Jeszenszky emlékeztetett, a Gyurcsányt most „bölcs vezérnek” nevező és istenítő Márki-Zay korábban többször vállalhatatlannak nevezte a DK elnökét, most meg arról papol, hogy Gyurcsány felesége, Dobrev Klára milyen kiváló jelölt. „Elfelejti, hogy nincs Dobrev Klára Gyurcsány Ferenc nélkül” – fogalmazott.

„Rosszul teszi, aki hülyének nézi a választókat, mert a magyarok pontosan tudják, Gyurcsány Ferenc és Klára asszony egy és ugyanaz, még akkor is, ha Klára asszony talán kevesebb politikai terhet cipel, mert kevesebb hülyeséget beszélt eddigi pályafutása során. Ám ott áll mögötte az Apró-klán, mely az 1990-es évek előtt meghatározta az ország pusztulását és férje, Ferenc, aki a 2000-es években kis híján szakadékba és csődbe vitte az országot. Hogyan lehetne ezekkel együttműködni?”

– tette fel a kérdést – utalva a vásárhelyi polgármester mozgására is – Gajdics Ottó, aki szerint az ellenzéki massza zsákutcája, hogy csak és kizárólag az Orbán-fóbia tartja össze.

Az újságírók arról is szóltak, a most Gyurcsánynak hízelgő ellenzékieket karakánságban és politikai korrektségben maximálisan lekörözi akár Schiffer András, akár Puzsér Róbert, akik világossá tették: az őszödi beszédről elhíresült, bukott kormányfő Gyurcsánnyal nem lehet szövetkezni, vele nem építhető új ellenzék, ellenzéki jövő.

Megadja Gábor arra is felhívta a figyelmet: az önkormányzati választásnak hatalmas tétje lesz, a lakosságnak fel kell ugyanis ismernie, hogy az ideológiát és elveket félredobva összeboruló szivárványos ellenzék által indított „ártatlan báránynak” tűnő jelöltek mögött valójában milyen múltú és milyen külső erők által támogatott pártok állnak. „A brüsszeli bevándorláspárti elit nem titkolja, arra törekszik, hogy az ellenzéki vezetésű városokkal közvetlenül egyezzen meg a migránsok betelepítéséről. Erre kell nemet mondanunk” – szögezte le.

Borítókép: Márki-Zay és régi szövetségese, a Jobbik-elnök Sneider Tamás (mára Gyurcsányra cserélte)