Citroënek országos találkozója lesz Hódmezővásárhelyen

Idén száz éves a Citroën autómárka. Az egyik helyi kereskedésnek köszönhetően idén 14. alkalommal rendezik meg Hódmezővásárhelyen a Citroënek Országos Találkozóját.

Sajtiné Szabó Gabriella, a szervező autószalon értékesítési képviselője a Rádió 7-nek elmondta, hogy a program a jövő szombaton reggel 9 órától délután 3-ig tart majd. Közlése szerint a rendezvényen az old timerek, a kacsák és a junior kategóriájú járművek között hirdetnek versenyt. A Kossuth térre érkező nézők közönségszavazatai alapján választanak legeket minden kategóriában, de a Citroënek fel is vonulnak majd a városban.

Emellett lesznek más kísérőrendezvények is, a többi között bemutatkoznak helyi zenekarok és kézműves termékek vásárával is várják a kilátogatókat. Sajtiné Szabó Gabriella erről részletesen így beszélt: „A Kossuth teret be fogják zsongani ezek a Citroënek. Két óra magasságában lesz majd a Citroën centenáriumi megemlékezés, mert hiszen az idén száz éves a Citroën, emiatt külön figyelmet is kap ez a találkozó, mert a vidéki rendezvények között ez lesz a centenáriumi megemlékezése a márkának.”

Fotó: radio7.hu