Hódmezővásárhelyen mozogni öröm! 5

Az elmúlt hetekben Sportrovatunkban négy olyan vásárhelyi sportklubot és/vagy sportközösséget mutattam be, amelyek kevésbé ismertek és népszerűek a városbéliek körében. Célom ezzel nem más, mint a mozgásra való ösztönzés volt.

Ezen összegzés pedig az általam megélt kedves, tudást tágító, gyakorlati pillanatokat foglalja össze.

Vásárhelyen mozogni öröm! Ez egy olyan tény, amelyhez kétség nem fér, legalábbis a számomra nem. Amikor eldőlt, hogy néhány héten keresztül a Sportrovatunkat töltöm majd fel friss, saját magunk által gyártott cikkekkel, teljesen egyértelmű volt, hogy az utolsó rész arról szól majd, hogy én hogyan éreztem magam egy-egy edzésen azon négy sportág közül, amelyeket a bemutatás céljából kiválasztottam. Avagy, először írtam róluk, bemutattam őket és vezetőiket, majd ki is próbáltam mindazt.

Elsőként a Hódmezővásárhelyi Box Klubba látogattam el, amelyet Szalkai Edina vezet, remekül!

Mindig is azt gondoltam, hogy boxolni egy végtelenül egyszerű dolog, hiszen nem kell mást tenni, mint ütni. Aztán amikor ellátogattam Edina edzésére megbizonyosodtam arról, hogy ez egyáltalán nem így van. A box egy technikai sport. Koncentrációt és nagyfokú tehetséget és ügyességet igényel. Jól megizzasztja az embert, és szép tempóban képes növelni az izmokat. Én személy szerint azoknak ajánlom, akik kitartóak és hajlandóak időt adni maguknak arra, hogy elsajátítsák azokat a bizonyos mozdulatokat helyesen és pontosan. Aztán persze a ringbe lépéskor már kiadható a düh, a fájdalom, a félelem és tulajdonképpen minden teher, ami bennünk vagy rajtunk lakozik, ám előtte nagyon fontos megtanulnunk megvédeni magunkat és megütni a másikat is. Ehhez elő kell vennünk a bátorságunkat, és le kell vetkőznünk a gátlásainkat. Megfigyeltem még azt is, hogy fontos a gyermeki játékosság és lazaság, avagy ennél a sportnál nem feltétlenül arra kell minden egyes edzésen törekednünk, hogy elérjük azt a bravúros sikert, nem. Boxolás közben önmagunkra és a végtagjaink által végzett lépésekre, mozdulatokra kell figyelnünk.

A Hódmezővásárhelyi Box Klub alapításról, az edzések időpontjairól és minden egyéb ezzel kapcsolatos tudnivalóról IDE kattintva olvashatnak tovább.

Hódmezővásárhelyen mozogni öröm! 1

Ezt követően a Bese Kata és édesanyja, Bitóné Tóth Katalin által vezetett Spinning, csoportos edzést teszteltem.

Ez a fajta csoportos edzés számomra azonnal szerelemmé vált. Kata és Katika is egyaránt remek edzők. Mind ketten örömmel és szívvel-lélekkel dolgoznak azon, hogy az edzésen résztvevők jól érezzék magukat mozgás közben. Minek köszönhetően a bicajon eltöltött 50 perc olyan kikapcsolódást és megtisztulást nyújt, amit számomra ez idáig kevés sportnak sikerült nyújtani. A katarzis érzése rendszeres. A közösség tagjai kedvesek, barátságosak és közvetlenek. Magának a mozgásnak pedig rendkívül sok jó tulajdonsága és hatása van. Remek zsírégető és alakformáló is egyben, ahol a kéz és a láb két különböző gyakorlatot végez egyszerre, ami által kihívásokkal telivé válik az egész és arra készteti az embert, hogy mielőbb megtanulja azokat helyesen elsajátítani. Az izzadságcseppek pedig remek bizonyítékai annak, hogy minden fájdalom, félelem, fáradság, düh és szomorúság távozik belőlünk. Klassz zenék, jó hangulat és megfelelő ritmusérzék, ezek a legfőbb kellékei. És, hogy kinek ajánlom? Mindenkinek! A hajnali, hat órakor kezdődő edzések is, és a délutáni időpontokban megtartottak is kiválóak! És bár a nők érdekeltsége nagyobb az órák iránt, férfiaknak is ugyanúgy ajánlott mindez.

A hódmezővásárhelyi spinning csoportól, az edzések időpontjairól és minden egyéb ezzel kapcsolatos tudnivalóról IDE kattintva olvashatnak tovább.

Hódmezővásárhelyen mozogni öröm! 2

Majd Borsos Nóra avatott be a Jump it! néven futó, szintén csoportos körben végezendő edzésbe.

A Jump it, vagyis a trambulinon való edzés egy nagyon nehéz, gyors tempóban végezendő, többféle feladatból és gyakorlatból álló mozgás összessége. Legalábbis kipróbálasakor bennem ez fogalmazódott meg először. Egy kicsit olyan egyébként, mintha bulizna az ember. Ugyanis a feladat nem más, mint jó zenére ugrálni. Vagyis gondoltam ezt én, egészen az óra közepéig. Aztán rájöttem, hogy az eredeti feladat igazából helyesen ugrálni azokra a bizonyos jó zenékre. Mert, hogy nagyon nem mindegy, hogy melyik izmunkat hogyan mozgatjuk és fejlesztjük ezáltal. Mindenképp azoknak ajánlom, akiknél nem elsődleges a sikerélmény a sport terén, hanem sokkal fontosabb a kikapcsolódás ám de mindeközben az összpontosítás is egyben. Ugyanis a kezünk és a lábunk itt szinte teljesen két különböző dolgot csinál. Ez az, amire az agyunkat rá kell hangolni. Fontos, hogy az edzős nadrágunk kényelmes legyen, és könnyen tudjuk benne emelni a lábainkat.

A hódmezővásárhelyi Jump it! csoportról, az edzések időpontjairól és minden egyéb ezzel kapcsolatos tudnivalóról IDE kattintva olvashatnak tovább.

Hódmezővásárhelyen mozogni öröm! 3

És végül, de nem utolsósorban pedig a Dél-Alföldi Lovasudvarban vágtathattam néhány kört Zápor hátán, Gálné Bánfi Katalin jóvoltából.

A Gálné Bánfi Katalin alapításával létrejött hódmezővásárhelyi Lovasudvar egy olyan nyugodt és meghitt hely, ahol az ember nem kíván agyalni. Egyszerűen belép az udvar területére, és jól akarja érezni magát abban a barátságos környezetben, amely a lovaglás rejtelmeinek elsajátítására lett kialakítva. Állítom, sikeresen! Ottjártamkor Pesti Éva, a Lovasudvar egyik oktatója vett a szárnyai alá, és mutatta meg, valamint magyarázta el türelemmel és szeretettel, hogy hogyan kell bánni a lóval. Én magam úgy vélem, hogy ez egy szellemi sport, ahol szintén nagy szükség van a ritmusérzékre és a megfelelő alázatosságra. Mert az tény, – és biztos sokak számára közhely is – hogy Záporból áradt a szeretet, de ahhoz, hogy ez kölcsönös legyen és egy eredményes mozgás alakuljon ki, nekem is meg kellett magam aláznom, és az állatra kell hagyatkoznom. A Dél-Alföldi Lovasudvarban eltöltött percek olyan élményt adtak, ami pótolhatatlan. Így aztán bátran ajánlom mindenkinek, de tényleg! És amit pedig még szeretnék kiemelni, az nem más, mint, hogy lovagolni a tévhitekkel ellentétben egyáltalán nem egy drága mulatság! Kétségkívül nem csak az alakot, hanem a lelket is formálja!

A hódmezővásárhelyi Dél-Alföldi Lovasudvarról, az edzések időpontjairól és minden egyéb ezzel kapcsolatos tudnivalóról IDE kattintva olvashatnak tovább.

Hódmezővásárhelyen mozogni öröm!

Összességében mindenhol remekül éreztem magam. Az oktatók-edzők mind nagyon-nagyon kedvesek, segítőkészek és barátságosak voltak velem.
Tetszett, hogy a hangsúly mindenhol az „érezzük jól magunkat, miközben együtt mozgunk” címszó alatt feküdt.

És bár tudom, hogy az én sportom hosszú ideje immár a kondizás és a futás, mégis hálás vagyok azért, hogy ezek a csodálatos hölgy teret és lehetőséget adott nekem arra, hogy az általuk felépített és vezetett vásárhelyi sportközösségekben is kipróbálhattam magam és megláthattam azt, hogy mi az ami nekem való és mi az, ami nem az adott sportágak közül.

Biztos vagyok benne, hogy bárki, bármelyiket is választja rekreáció gyanánt nem csalódik majd.

Kijelenthetem, hogy ezen nők hozzáállás a mozgáshoz és az emberekhez egyaránt példaértékű és nagyszerűen motiváló is egyben, ugyanis mindegyikük számára ez sokkal több, mint egy szimpla elkötelezettség, jól látható ugyanis, hogy számukra ez a szemüket csillogtató hivatás!

Fotó: Gémes Sándor/Pósa Tamara