Bolyhos és kicsinyei már biztonságban 1

A hétvégén érkezett segítségkérés a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületéhez, miszerint a városban az Oldalkosár utcai egyik bérház kerékpár tárolójába lefialt egy mamacica négy beteg kicsit, pár hete.

A szervezet hétfőn délután gondozásába vette a cica-családot. A lakók a lépcsőházba a mamacicát be- és kiengedték, de ott nyilvánvalóan nem maradhattak. Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, a kicsik szeme bakteriális fertőzés következtében nagyon csúnya volt, nem tudták kinyitni, talán még sohasem volt nyitva a szemük, pedig már körülbelül öthetesek.

Bolyhos és kicsinyei már biztonságban 6

Azonnal az állatorvoshoz mentek, ahol először Bolyhost, a mama cicát látta el az állatorvos. Őt leteszteltették Fiv-re (macska AIDS) és FeLV-re (macska-leukózis), de szerencsére negatív lett a szűrés eredménye. A belső és külső parazitamentesítése megtörtént, és kapott védőoltást is a mami.

Bolyhos és kicsinyei már biztonságban 5

Az elnök hozzátette, a picik szemét a doktor úrnak alaposan ki kellett takarítani, hiszen teljesen be volt ragadva, valamint ők is kaptak antibiotikum injekciót. Sajnos, nagy valószínűséggel, csak az egyik cica szemei épek, a többi pici vagy mindkét szemére vagy az egyikre megvakulhatott. Még a héten viszik őket ellenőrző vizsgálatra, addig szemcseppel kell kezelni a pöttömök szemét.

Bolyhos és kicsinyei már biztonságban 3

Az egyesület a leválasztást követően a mamát ivartalaníttatja, chippelteti, és szeretnék, ha gazdára találna, éppúgy, mint majd a kicsinyei is. Bíznak abban, attól, hogy testi hibásak, netán vakok, azért még lesz, aki beléjük szeret és örökbe fogadja őket.

Bolyhos és kicsinyei már biztonságban 2

Az állatvédők azt kérik az állatbarátoktól, hogy aki teheti, támogassa a munkájukat, hiszen csak így tudják az állatorvosi számlákat fedezni, valamint az ellátáshoz szükséges állateledeleket, kiegészítőket megvásárolni. Aki támogatni kívánja az egyesületet, az a 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank) számlaszámra utalhatja el az adományát “4 baba és a mama” közleménnyel. Bővebb információ a www.hmvhelyiallatvedok.eu honlapon találhatók.

Bolyhos és kicsinyei már biztonságban Bolyhos és kicsinyei már biztonságban 5

Forrás és fotók:
Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete