Bajnoki címet ünnepelhet a székkutasi ifi csapat

A település története során először, egy mérkőzéssel a megyei bajnokság vége előtt megszerezte a végső győzelmet a helyi U19-es foci csapat.

“Végtelenül hálásak vagyunk a támogatásért a szülőknek, barátoknak, szurkolóknak, akiknek a szezonbeli utolsó, Csanytelek elleni bajnokit követően szeretnénk megköszönni az egész éves biztatást.

Bízunk benne, hogy tovább tudjuk növelni a tavaly szeptember óta tartó veretlenségi-, illetve az öt mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatunkat is!

Június 8-án, szombaton, 15 órától szeretettel várunk mindenkit a sportpályára” – tette közzé a Facebookon a Székkutas TC.

A község csapata a hétvégén a St. Mihály FC ellen nyert idegenben 6-0-ra.