Lázár János: az embernek kötelessége saját egészsége érdekében lépéseket tenni 7

A Dohányzásmentes Világnap alkalomból a mai napon Lázár János a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos, a térség országgyűlési képviselője, valamint Juhász Tünde Csongrád megye kormánymegbízott sajtótájékoztató keretében hívta fel a figyelmet a dohányzás veszélyeire a Rákóczi téri Szegedi Járási Hivatalban.

Az Egészségügyi Világszervezet 1988-ban május 31-ét a nemdohányzók védelme érdekében Dohányzásmentes Világnapnak nyilvánította. Ezen a napon dohányzás egészségkárosító hatásairól és leszokást segítő módszereiről kell beszélni – hangsúlyozta Juhász Tünde kormánymegbízott. Hozzátette, a Csongrád megyei Kormányhivatal több olyan hatósági engedéllyel is rendelkezik, amely kapcsolódik ehhez a területhez. Évről évre ezen a napon tartanak a Kormányhivatalban felvilágosító tevékenységet, és elmondják, hogy milyen roncsoló hatással bír a szervezetre a dohányzás.

Lázár János: az embernek kötelessége saját egészsége érdekében lépéseket tenni 4

“A mi felelősségünk, hogy mindent megteszünk-e saját magunk egészségéért.” -hangsúlyozta Juhász Tünde

Lázár János, nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos kiemelte, rendkívül dicséretes  a hivatal részéről, hogy a nemdohányzók védelmére komoly hangsúlyt fektetnek. Ugyanis dohányzásmentessé tették az épületet, valamint csak a hivatalon kívül lévő, kijelölt helyen engedélyezett a dohányzás.

Lázár János: az embernek kötelessége saját egészsége érdekében lépéseket tenni 6

Ma az országban a daganatos megbetegedések száma évente 50 ezerre tehető, melyből 13-15 ezer tüdődaganat, azaz egyenes következménye a dohányzásnak. A miniszterelnöki biztos hangsúlyozta, folyamatosan azon dolgozik, hogy a kormányt és a parlament többségét meggyőzze arról, mennyire fontos a dohányzás visszaszorítása. A 2011-ben meghozott döntések, melyek a nemdohányzókat és a fiatalokat védik, meghozták a hatásukat.

Lázár János: az embernek kötelessége saját egészsége érdekében lépéseket tenni 8

Manapság a a magyar társadalom 30 százaléka él a káros szenvedéllyel, azaz évente 2 százalékkal csökkent a dohányzók száma az országban az elmúlt tíz évben. A politikus hangsúlyozta, hogy a fiatal korosztály tagjai közül egyre kevesebben nyúlnak cigarettához, illetve ki sem próbálják azt.

Kiemelte, a kormányhivatal munkatársai a társadalmi felelősségvállalás jegyében személyes motivációjukkal azt bizonyíthatják mások számára, hogy embernek kötelessége saját egészsége érdekében lépéseket tenni. A legnagyobb veszélynek az ötven évesek korosztálya van kitéve, ezért nekik kell a leginkább odafigyelni arra, hogy dohányzásmentes életet éljenek.

Lázár János: az embernek kötelessége saját egészsége érdekében lépéseket tenni 12

Ösztönözni kell őket arra, hogy egészségesen éljenek, sportoljanak és így tovább élhetnek szeretteik körében. A számokat tekintve elmondta, 681 milliárd forintot költenek a magyar választópolgárok cigarettára és a tavalyi évben 8 milliárd szál cigarettát szívtak el a dohányosok. Hozzátette az országban 20-25% állampolgár dohányzik. Fontos feladatnak tartja, hogy megvédjék azokat, akik nem élnek a pusztító szenvedéllyel. Ugyanis egy dohányos nem csak saját magát károsítja, hanem a környezetét is. Éttermekből, közösségi terekből, lakóházakból már sikerült kiszorítani a dohányzást. Kiemelte azt is, ha egy állami hivatal megvédi a nemdohányzó munkatársait.

“Erősebb jog és érdek az, hogy minden nem dohányzó érdekeit megvédjük, mint a dohányzók számára a dohányzáshoz való jogot biztosítani tudjuk” – emelte ki Lázár János.

Nagyon fontos, hogy a fiatalok számára minél több információ eljusson, hogy már időben felhívják a figyelmet a dohányzás veszélyeire és a cigarettázás által okozott megbetegedésekre, zárta beszédét a miniszteri biztos.

A mai eseményen kihelyezett a hivatalban kihelyezett információs pultnál tájékoztatást kaphattak az érdeklődők, hogy mivel jár a cigarettázás, milyen órási rizikófaktort jelent a rákos megbetegedések kialakulásában.

Lázár János: az embernek kötelessége saját egészsége érdekében lépéseket tenni 10

Lázár János: az embernek kötelessége saját egészsége érdekében lépéseket tenni 11 Lázár János: az embernek kötelessége saját egészsége érdekében lépéseket tenni 9

Lázár János: az embernek kötelessége saját egészsége érdekében lépéseket tenni 3 Lázár János: az embernek kötelessége saját egészsége érdekében lépéseket tenni 2 Lázár János: az embernek kötelessége saját egészsége érdekében lépéseket tenni 1 Lázár János: az embernek kötelessége saját egészsége érdekében lépéseket tenni