Szanyi Tibor

Vásárhely vagdalkozó polgármestere ezúttal a szocialisták EP-delegálásába ütötte bele az orrát. Márki-Zay új célpontot talált: Mesterházy Attila után MSZP egy másik erős emberét, Szanyi Tibort is NER-közeliséggel vádolta meg. Megkerestük az érintettet!

Az európai parlamenti választás után is csúcsra járatja az országos politizálást és ellenzéken belüli észosztást Vásárhely celeb polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke. Az utóbbi hetekben beszámoltunk,

az ellenzék egyre több vezető politikusának lesz tele a hócipője a folyamatosan vagdalkozó, gyakorlatilag eredmények nélküli, nullkilométeres polgármesterként a nagypolitikába belekontárkodó önjelölt ellenzékvezér és fogadatlan prókátor Márki-Zay Péterrel.

Az MMM-vezér ezúttal Szanyi Tibort, az MSZP európai parlamenti képviselőjét, jelenlegi jelöltjét rúgta alaposan oldalba. Márki-Zay a vasárnapi EP-választást értékelő videójában többek között úgy fogalmazott, az MSZP rossz eredményét részben az okozta, hogy „a sokunk által közismerten nem igazán ellenzéki, a pozícióra nem is méltó Szanyi Tibor volt az egyik prominens jelölt az MSZP listáján”. Azt is hozzátette, ha az MSZP választmánya a következő napokban úgy dönt, a listamásodik Ujhelyi István helyett a harmadik Szanyit küldi ki az egyetlen megszerzett mandátumával EP-be, az „akkora csalódás lenne a szavazóinak, hogy a jövőben még kevésbé tudnák szavazataikkal az ellenzékinek remélt MSZP-t támogatni”. (Aztán a keddi Puzsér-partin is tovább ekézte Szanyit.)

Elegánsan tegyük félre az irányú kérdéseinket, vajon Vásárhely polgármestere milyen jogon kotnyeleskedik bele az MSZP belügyeibe, illetve milyen alapon gyanúsítgat olyan ellenzéki politikusokat, akik mögött hosszú évek országos politikai munkája húzódik meg! És milyen alapon becsméreli Vásárhelyről egy baloldali politikus EU-s munkásságát, amit amúgy nemrég Arany nyíl életműdíjjal jutalmaztak például az uniós okosfalu kezdeményezésért (vö. a pozícióra nem is méltó)…

A Promenad.hu megkereste Szanyi Tibort, az MSZP jelenlegi alelnökét, többciklusos parlamenti képviselőjét, 2014-2019 közötti EP-képviselőjét: mit szól ahhoz, hogy Márki-Zay Péter szerint „nem igazán ellenzéki”, és „a pozícióra nem méltó”, vagyis nem is oly burkoltan Mesterházy Attila ex-MSZP-elnök után ő is megkapta a „Fidesz-ügynöki” címkét.

Nos, Szanyi Tibor sajtófőnökén keresztül küldött válaszában árazta be a minden lében kanál, mégis súlytalan Márki-Zayt.

„Képviselő úr sem a megszólaló személyét, sem annak mondanivalóját nem kívánja kommentálni”

– adta tudtunkra a szocialista politikus, hogy szóra sem méltatja a vásárhelyi celeb pártelnök-polgármestert.

Ahogy jeleztük, nem ez volt az első eset, hogy ellenzéki politikus lepattintják az önjelölt megmondóembert. Az összefogásmantrázó vásárhelyi politikus néhány héttel ezelőtt Mesterházy Attila korábbi MSZP-elnököt támadta meg nyilvánosan, konkrétumok említése nélkül kvázi árulással, NER-közeliséggel vagy Fidesz-ügynökséggel gyanúsítgatta, mire Mesterházy úgy tette helyre: tulajdonképpen „nem is ismeri” Márki-Zayt.

A vásárhelyi városvezetőről aztán Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője szedte le a keresztvizet. Többek között azt írta, Márki-Zay rombolja az ellenzéki együttműködést, mivel „magának követeli mindenek felett való döntést úgy, hogy munkájában még nem mutatott semmilyen eredményt. Ő úgy gondolja, ő az ellenzék. Megoszt, s uralkodni akar”, az ellenzéki pártoknak viszont „nem kell, hogy valaki 0 tapasztalattal helyettünk koordináljon.”

Pláne, ha „ahelyett, hogy Hódmezővásárhelyen békét és tisztaságot teremtett volna”, azt gondolja, „hogy ő a Teremtő. Pedig nem”

Fotó: MTI/Kovács Attila