Olvasói levél: "nem elegáns az apának válaszolni a fia helyett" 1

Egy olvasónk, Kelemen V. László az alábbi levelet küldte szerkesztőségünknek, amit változtatás nélkül közlünk.

“Márki-Zay szerint közel 9 ezer vásárhelyi nem tisztességes

A hódmezővásárhelyi polgármester ezt volt képes leírni a Mindenki Magyarországa Mozgalom Facebook-oldalán. Nem tévedés, itt van a fénykép. Ugyanakkor a másik oldalra sorolja azt a Mi Hazánk Mozgalmat is, mely párt őt soha nem fogja támogatni, hiszen lefasisztázta őket.

Magyarul: Márki-Zay Péter 8.976 hódmezővásárhelyi polgárt tisztességtelennek nevez kizárólag azért, mert nem azokat a pártokat választotta, melyeket ő kijelölt. 8.976 hódmezővásárhelyi nem neki, hanem a Fidesz-KDNP-nek hisz. Ezért ők szerinte nem tisztességesek. Mindez csupán a sértés erősségét illetően különbség Bangóné Borbély Ildikó elhíresült patkányozásától. Szerinte a Fidesz szavazói patkányok, Márki-Zay szerint tisztességtelenek.

A polgármester megállapítása azonban bizonyos szempontból még bántóbb, hiszen ő saját városának lakóit minősítette negatívan. Azokat becsmérelte, akiket egyformán, pártállásra való tekintet nélkül kellene képviselnie.

Márki-Zay Péter bebizonyította, hogy számára csak az a tisztességes ember, aki úgy dönt, ahogyan ő. Aki nem, az tisztességtelen – éppen ezért nem méltó arra a székre, amiben ül. Polgármesterként gyűlöletet szít, összefogás helyett megoszt.

Tisztességtelennek nevezett 8.976 embert. 8976 hódmezővásárhelyi embert. Akikről azt sem tudja, hogy kicsodák. Fiatalokat, középkorúakat, többgyermekes családanyákat, dolgozó családapákat, munkában megőszült nyugdíjasokat, nagymamákat és nagypapákat. Hódmezővásárhelyi polgárokat.

Önt. Valamelyik családtagját. Vagy az Ön szomszédját, a munkatársát, netán barátját. Őket, akik közöttünk járnak és élik mindennapjaikat. Köszönünk nekik, beszélgetünk velük, jól érezzük magunkat egymás társaságában. Eddig szerettük őket. Márki-Zay Péter mégis olyan éket akar verni a hódmezővásárhelyiek közé, amit nagyon nehéz lesz eltávolítani. Pedig muszáj lesz.

Önért. Valamelyik családtagjáért. Vagy az Ön szomszédjáért, munkatársáért, netán barátjáért.

Kelemen V. László”

Olvasói levél: Márki-Zay szerint közel 9 ezer vásárhelyi nem tisztességes