Márki-Zay Péter és Puzsér Róbert

A celeb pártelnök-polgármester már megint helyezkedik: kettős beszédet folytatott a bukott miniszterelnök, a DK elnöke és felesége kapcsán. A multimédiás megmondóember, főpolgármester-jelölt szerint a Gyurcsány család nem lehet megoldás az ellenzék számára.

Közel egy órán át töményen gyurcsányozott Vásárhelyen Márki-Zay Péter és Puzsér Róbert. A két celebeskedő közéleti szereplő produkcióját „potom” 1000 forintos belépőjegy ellenében tekinthette meg az erre fogékony közönség a Bessenyeiben – de sajátos módon netes élő közvetítésben bárki ingyen követhette a leginkább kormánygyalázó politikai szeánszot.

Az est legmarkánsabb tanulsága, hogy az ellenzék sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja Gyurcsány Ferencet, aki az EP-választás eredményeinek (a DK több mint 16 százalékos támogatottságának) tükrében újra az ellenzék egyértelmű vezérévé nőtte ki magát. A multimédiás megmondóember, egyben független főpolgármester-jelölt Puzsér élesen támadta és bírálta a bukott őszödi miniszterelnököt, míg Márki-Zay leplezetlenül kettős beszédet folytatott. A celeb pártelnök-polgármester egyrészt azt mantrázta, hogy kritikus Gyurcsánnyal szemben, és soha nem szavazna rá, másrészt folyamatosan mentegette kormányfői tevékenységét, feleségét jó jelöltnek nevezte, és azt hajtogatta, Orbán leváltásához mindenkivel össze kell fogni (tehát a Gyurcsány famíliával, de leginkább a DK szavazóival is).

Puzsér úgy fogalmazott, éppen az lett az általa elképzelt politikai centrum pártjainak (LMP és Jobbik) veszte, hogy nem tartottak egyenlő távolságot Gyurcsánytól és Orbántól, hanem beálltak Gyurcsány (és az MSZP) mellé. Márki-Zay szerint viszont ha az ellenzék le akarja váltani a Fideszt, akkor bizony nem lehet egyforma távolságot tartani Gyurcsánytól és Orbántól.

A beszélgetésben egyértelmű jeleit láthattuk annak, hogy Márki-Zay két korábbi fő szövetségese, az MSZP és a Jobbik történelmi kudarca, hatalmas bukása után „elsasszézik” egykori támogatói mellől, és egyre látványosabban keresi a DK és a Momentum kegyeit. Ennek jegyében magasztalta és dicsérte a DK európai parlamenti listavezetőjét, Dobrev Klárát, aki szerinte „jó jelölt” volt. Május 26-a szerinte „nem Gyurcsány megdicsőülése”, hanem a taktikai szavazás sikere volt, amihez a DK egy „jó jelölttel és egy jó kampánnyal” járult hozzá. Vagyis úgy tűnik, Márki-Zay rohamtempóban igyekszik kommunikációjában „gyurcsánytalanítani” a DK-t, és felzárkózni a Gyurcsány-mentesnek maszkírozott DK mellé. (No meg a Momentumhoz, melyre – állítása szerint – vasárnap maga is szavazott.)

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc

Puzsér e ponton felhívta a figyelmét, Dobrev „nem jó jelölt, hanem Gyurcsány felesége”, és a két személyt nem ő kötötte össze, „hanem az anyakönyvvezető”. A megmondóember arról is beszélt, Márki-Zay feltehetően azért relativizálja Gyurcsány 2004 és 2009 közötti országlását, miniszterelnöki tevékenységét, mert akkoriban nem idehaza élt – amit egyébként a városvezető nem is tudott megcáfolni. (A vásárhelyi városvezető ugyanis többek között azt hozta föl, Gyurcsány idejében nem kellett attól félni, hogy ha valaki szidja a miniszterelnököt, akkor kirúgják az állásából.)

A főpolgármester-jelölt hosszasan fejtegette, hogy Gyurcsány esetleges visszatérése milyen károkat okozna az országnak. Ezt azzal indokolta, hogy kormányfői ciklusa során, 2010-re gyakorlatilag tönkretette hazánkat. Rámutatott, Gyurcsány autoriter hajlamú vezető, aki monolit önkényuralmi rendszert akart kiépíteni, csak nem sikerült neki. Ez irányú törekvéseit bizonyítja 2006-os őszödi beszéde. „Sok nemtelen, alávaló húzása volt ennek érdekében, meghamisította a költségvetést, hamis számokat küldött az EU-nak, hamis adatokat ismertetett frakciójával, a parlamenttel, a társadalommal. A magyarok hamis költségvetési adatok fényében hoztak arról döntést 2006-ban, hogy kinek szavaznak bizalmat” – sorolta. Úgy folytatta, „majdnem csődbe juttatta Magyarországot, a tönk szélére juttatta Magyarországot, mely 2008 után a csőd szélén billegett, ebből lett a fülkeforradalom” 2010-ben. Bukásához szerinte az vezetett, hogy „szemeket kilövetni, költségvetést hamisítani oké, de a 13. havi nyugdíjat elvenni nem volt hajlandó”, ezt a „politikai öngyilkosságot” meghagyta Bajnainak.

Puzsér azt is leszögezte, mindezek tükrében Gyurcsány feleségét nem lehet jó jelöltnek nevezni. „A 16 százalék most mindent igazol? Az őszödi böszmeség óta 13 év elég volt, hogy a magyar társadalom elfelejtse, ki ez a Gyurcsány? És megint ott tartunk, hogy Gyurcsányon belül van az ellenzék súlypontja?” – szorította sarokba a 2004 és 2009 közötti Gyurcsány-kormányzás bűneit relativizálni igyekvő Márki-Zayt.

A celeb pártelnök-polgármester azzal igyekezett kihúzni magát a Gyurcsány-csapdából, hogy közbevetette: „vannak viták, hogy tisztességes ember-e vagy sem, de a felesége kapta a 16 százalékot, nem Gyurcsány”. Kijelentette továbbá, szerinte Gyurcsány soha nem lesz miniszterelnök Magyarországon, és ő maga soha nem szavazna rá, de ettől még össze kell fogni a DK-val és szavazóival.

Márki-Zay határozottan védelmébe vette ugyanakkor a bukott őszödi miniszterelnököt: azt mondta, szerinte nehéz prejudikálni, „nem tudjuk, Gyurcsány akart-e korrupt és megfélemlítő rendszert kiépíteni” kormányon, nem lehet ilyet feltételezni, mert „semmilyen tényleges megvalósult lépést nem láttunk, hogy ezt akarta”.

Puzsér ezt persze nem hagyta annyiban, emlékeztetett: történelmi tény, hogy Gyurcsány 2006-ban megkísérelte megbuktatni a harmadik magyar köztársaságot. Ugyanis őszödi beszédében pont ezt vallotta be. „Még a saját frakciója elől is eltitkolta az ország költségvetését. Mi ez, ha nem egy autoriter rendszer megteremtésének kísérlete?” – hallottuk tőle. Hozzátette, Gyurcsány „tönkretette, szétverte, elbarmolta” Magyarországot, de önkényuralmi rendszert kiépítenie akkor azért nem sikerült, mert „tombolt a feudális anarchia az MSZP-ben, amin nem tudott úrrá lenni”. Szerinte pont ezért lépett ki, és „alakította meg a DK-t, a saját, felülről vezérelt bolsevista pártját”.

Miközben tehát:

  • Márki-Zay a nyomokban gyurcsányozó kettős beszédével csúcsra járatta az összefogásmantrát, hol relativizálta a Gyurcsány-korszakot, hol elhatárolódott annak névadójától, és behízelgett Gyurcsánynénak és a DK szavazóinak,
  • Puzsér határozottan kijelentette: a jelenlegi DK-val Gyurcsánynak „megvannak a feltételei a saját autoriter, monolit rendszere kiépítéséhez”. Vagyis őrültség, ha az ellenzék továbbra is Gyurcsányhoz viszonyítja önmagát.

Ezen a ponton elégelte meg a moderátor és a közönség a megunhatatlan és múlhatatlan Gyurcsány-tematikát. Miközben a magyar politikai múlt előttünk válik a jelenben jövővé. Tudják: sem kiköpni, sem lenyelni…

Borítókép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala, belső fotó: Gyurcsányné és Gyurcsány (fotó: MTI)