Itt a bevallási határidő az élelmiszerlánci szereplőknek

Idén is május 31-ig készíthetik el az élelmiszerlánc szereplői, többek között az állatenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozók, élelmiszer előállítók és forgalmazók, valamint a közétkeztetők az élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallásukat, az ehhez szükséges elektronikus felület a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában érhető el.

A május végéig benyújtott bevallások alapján megállapított összeget két egyenlő részletben, július 31-ig, valamint 2020. január 31-ig kell megfizetniük az érintetteknek.

Kérdés esetén a hatóság ügyfélszolgálata a 06-1-336-9024-es telefonszámon, valamint a

felugyeletidij (@) nebih.gov.hu e-mail címen érhető el.

Az élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012 óta kell élelmiszerlánc-felügyeleti díjat fizetniük.

A Nébih a korábbi évek tapasztalatai alapján 2019-ben is nagyjából 70 ezer bevallásra számít, mintegy 13 milliárd forint összértékben.

A Nébih az összeg 10 százalékát kötelezően fejlesztésekre fordítja, amelyből az elmúlt években például korszerű vizsgálati eszközöket szerzett be a hivatal.A fennmaradó összeg 60 százaléka a megyei kormányhivatalok bevétele a területi igazgatás működtetése érdekében, 40 százaléka pedig a hivatal működését, ellenőrzési feladatait támogatja.