Orbán Viktor

A vasárnapi EP-választás egyik fontos tanulsága, hogy városunkban is megbukott a Márki-Zay Péter által meghirdetett ellenzéki összefogás, és összeomlottak a közgyűlésben képviselettel rendelkező ellenzéki pártok.

A kormánypártok rekordgyőzelmét hozta a május 26-i európai parlamenti választás: a Fidesz-KDNP szövetsége 13 képviselőt küldhet Európába. Ez a 13 mandátum és a kormánypártokra leadott 1,8 millió voks azt mutatja, hogy továbbra is kiegyensúlyozott, biztos és stabil a polgári, nemzeti, keresztény erők támogatottsága, a magyar szavazópolgárok megértették a választás tétjét, és továbbra is Orbán Viktorban látják azt, aki meg tudja és meg is akarja védeni hazánk biztonságát, magyar identitását, keresztény kultúráját a bevándorláspárti szándékokkal szemben.

Az ellenzéki oldalon megerősödött Gyurcsány Ferenc pártja, a DK, mely 4 mandátumot szerzett, ezzel egyértelműsítve, hogy Gyurcsány az ellenzék vezére. A Momentum 2 mandátummal tűnt fel a hazai politikai térképen, amiről csaknem leszédült az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik, melyek alig-alig ugrották meg az 5 százalékos küszöböt, és csak 1-1 helyet csíptek el az EP-ben. Még náluk is nagyobbat bukott az LMP, mely kipottyant az Európai Parlamentből, sőt, a vadiúj Mi Hazánknál és nem vicc, de a Kétfarkú Kutyapártnál is kevesebb szavazatot kapott.

Ami a hódmezővásárhelyi eredményeket illeti, városunkban is hatalmas diadalt aratott a Fidesz-KDNP, mely a szavazatok 48,48 százalékát szerezte meg. A DK 16,05, a Momentum 9,28, a Jobbik 8,73, az MSZP-Párbeszéd 6,99, a Mi Hazánk 4,93, a Kutyapárt 2,85, az LMP 2,24, a Munkáspárt 0,45 százalékot zsebelt be.

Ez az eredménysor egyrészt azt jelzi, hogy tovább izmosodott, erősödött városunkban a Fidesz-KDNP, hiszen a 2018. áprilisi országgyűlési választáson arányaiban kevesebben, a választók 46,74 százalék voksolt a kormánypártok listájára a mostani 48,48 százalékkal szemben. Másrészt az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok közül egyértelműen itt szerepeltek legjobban a kormánypártok, ami megint csak a vásárhelyi építkezésük hatékonyságát igazolja vissza.

Az is jól látszik, hogy megbukott a Márki-Zay Péter által gőzerővel hirdetett ellenzéki összefogás, mert a polgármester által favorizált öt párt (Jobbik, MSZP-P, DK, Momentum, LMP) együttesen jóval csekélyebb támogatást kapott, mint a Fidesz-KDNP: 43,29 százalékot, de ha még a városvezető által méltatlanul mellőzött Kutyapártot és a Munkáspártot is idevesszük, akkor is csak 46,59 százalékot értek el a vele szimpatizáló politikai csoportosulások.

A Márki-Zayval szemben rendkívül kritikus, a csalódott jobbikosokat is tömörítő Mi Hazánk 4,93 százaléka figyelemreméltó. A kormánypártokkal együttvéve a Mi Hazánk 53,41 százaléka áll tehát szemben a Márki-Zayhoz köthető formációk 46,59 százalékával, ami több mint jelzésértékű.

A Fidesz-KDNP megkérdőjelezhetetlen sikere mellett május 26-a fontos tanulsága, hogy miként országosan, úgy Hódmezővásárhelyen is összeomlott az ellenzék két hagyományos vezető pártja: a „királycsináló”, avagy a polgármestert tavaly pajzsra emelő Jobbik, valamint az ugyancsak közgyűlési képviselettel rendelkező, és alpolgármestert is adó MSZP. A Jobbik 8,73 százalékával történelmének legrosszabb eredményét érte el a városban, azaz folytatódott gyors ütemű erodálódása, széthullása. Ugyancsak csődöt mondott az alpolgármestert adó MSZP, melynek 6,99 százaléka szintén történelmi vereségként értékelendő. A szocialisták maradék hitelességét felemésztette képviselőjük, Nagy Ernő lakásbotránya. Ugyancsak súlyos kritika a helyi ellenzékieknek, hogy olyan szervezetek előzték meg a közgyűlési pártokat, a Jobbikot és az MSZP-t, melyeknek még csak nincs is Vásárhelyen önálló helyi szervezetük, ismert és aktív politikusuk (a DK és a Momentum). Szemmel látható továbbá a városban látványosan kampányoló, több országos politikust felvonultató, sajtótájékoztatókkal is előrukkoló LMP elhasalása.

Nyitókép: Orbán Viktor köszöni meg a támogatást a Fidesz szimpatizánsainak (MTI/Koszticsák Szilárd)