Kis fehér oroszlán született a Szegedi Vadasparkban 1

Nemrég született meg Nadja és Timba, a Szegedi Vadaspark fehér oroszlán párjának második kölyke. A nőstény kisoroszlán a Szonja nevet kapta, és szerencsére a már a győri Xantus János Állatkertben élő testvérével, Amalival ellentétben nála nem jelentkeztek problémák, az anyjának most van elég teje, így nincs szükség emberi segítségre.

Az anyaállat, miután készültek az ellésre, már napok óta a ház biztonságában várta az utódjának világra jöttét, és most is ott neveli a kicsit. Az élesebb szemű látogatók akár meg is láthatják a kb. 1,5 kilogramm súllyal született oroszlánkölyköt, viszont kérik, kopogással, villanófénnyel és egyéb módon se zavarják az anyát és kicsinyét!

Érdeklődőből pedig már most sok van, ami nem véletlen, hiszen nagyon népszerű állatok az oroszlánok. Sőt, az állatkertekben is, a világos színű, avagy fehér oroszlánként ismert színváltozat még inkább. Ez a színezet nem faji, alfaji bélyeg, és nem is albinizmus, hanem Dél-Afrikában, Timbavati térségében a természetben is előforduló színváltozat. Igaz, miután kedvelt vadászcélpont volt a felfedezése után, a 1990-es évek végére már nem is tudtak vadon élő egyedeiről.

Kis fehér oroszlán született a Szegedi Vadasparkban

A Global White Lion Protection Trust által közölt legfrissebb, 2018-as adatok szerint csak 11 fehér oroszlán él jelenleg természetes körülmények között, míg állatkertekben és tenyészfarmokon közel 300 egyede él. Az előbbiekben génmegőrzés a cél, hogy megőrizzük ezt a természetben is előforduló génváltozatot, amelynek eltűnéséért egyértelműen az ember lenne a felelős.

Miért is választották a Szonja nevet? Egyrészt Szonja napján született, hangzása hasonlít Nadjához, valamint – véletlen egybeesés – egyben a neves magyar színésznőre, Oroszlán Szonjára is utal…

Szonja fejlődését figyelemmel kísérhetik a látogatók, valószínűleg ugyanolyan nagy kedvence lesz a Vadasparknak, mint testvére, Amali volt.

Forrás: zooszeged.hu
Fotók: Endrédi Lajos