Nő a nyomás a déli határon

A Hír TV Múltidő című sorozatának legújabb részében azt elevenítették fel, mit mondtak régebben az ellenzéki politikusok a határzárról, a határzár ellen – írja az Origo.

Nemrégiben indult el a Hír Televízión a Múltidő című műsor, amelynek legújabb részében ellenzéki politikusoknak a határzárról elmondott véleményét mutatták meg. Az összeállításban többek között Tóbiás József, Gyurcsány Ferenc, Gréczy Zsolt és Vona Gábor véleménye hallható.

Tóbiás József, még az MSZP elnökeként, 2015. június 17-én arról beszélt a Magyarországot védő kerítés kapcsán, az biztos, hogy ez a 175 kilométer hosszú és négy méter magas szögesdrót nem jó eszköz, nem jó megoldás.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője ugyanezen a napon arról beszélt, hogy ez az egész csak egy habverés, és nincs ilyen problémája Magyarországnak.

A kerítés az egy hatalmas bukás, azt gondolom, a kormány bevándorláspolitikájának a bukása történt meg. A kerítés még föl sem épült, nyilvánvalóvá vált, hogy alkalmatlan Magyarország megvédésére – ezt Vona Gábor, a Jobbik akkori elnöke mondta Röszkén még 2015 augusztusában.

Botka László, Szeged szocialista polgármestere pedig a Reutersnak úgy fogalmazott 2017 májusában, hogy természetesen azon leszünk, hogy a kerítés minél gyorsabban lebontható legyen. Gyurcsány Ferenc 2015. szeptember 18-án kijelentette  egy ünneplő, boldog tömeg érkezett Magyarországra.

Forrás: origo.hu
Fotó: Illusztráció