Hegedűs: a gaz virágzik Vásárhelyen, miközben Márki-Zay Amerikában sütteti a hasát!

A vásárhelyi polgármestert nem hogy amerikai szenátorok, de még a Magyar Kormány tagjai sem fogadják – mondta Benkő Zsolt önkormányzati képviselő a Hegedűs Zoltánnal tartott vasárnap esti online fogadóórán.

Az első téma Márki-Zay Péter amerikai útja volt, ugyanis kiderült, hogy a politikus nem olyan szinteken tárgyalt, mint ahogy azt korábban beállították. – Ő maga mondta az ATV-ben, hogy nem olyan magasröptű emberekkel tárgyalt, miközben az elején még az volt, hogy nem véletlen fogadják egy napon az USA-ban Orbán Viktorral – mutatott rá Hegedűs Zoltán, a Fidesz-frakció vezetője.

Benkő Zsolt szerint a polgármester csak a megszokott kommunikációját vetette be: bedobott valamit, amiről később bebizonyosodott, hogy az nem is úgy van. – Akár a tiltott pártfinanszírozás is felmerülhet, mivel a törvények szerint magyar párt nem fogadhat el külföldi erőktől pénzt, miközben azért is utazott ki, hogy támogatókat keressen a Mindenki Magyarországa Mozgalmának – hívta fel a figyelmet a fideszes képviselő. Megjegyezte, Márki-Zay Pétert nem hogy amerikai szenátorok, de még a Magyar Kormány tagjai sem fogadják.

Hegedűs Zoltán megemlítette, Márki-Zay Péter a legújabb bejelentkezésében azt mondta, virágzik Vásárhely. – Valóban, a gaz virágzik, miközben ő Amerikában sütteti a hasát – jelentette ki.

Benkő Zsolt úgy véli, az is érdekes, hogy a polgármestert három ügyben is elítélte és sérelemdíj megfizetésre kötelezte a bíróság. Emiatt kéregetni kezdett a lakosoktól, most pedig hirtelen lett pénze Amerikába utazni, ami több százezres, sőt, milliós tétel is lehet.

A Facebook-fogadóórán Nagy Ernő szocialista képviselő önkormányzati lakásbotrányáról is szó esett. Az ingatlan ugyanis még mindig nem került vissza a városhoz, amire Nagy Ernő úgy reagált, hogy szakértők vizsgálják, mennyit költöttek saját pénzből felújításra. A fideszes politikusok szerint ez csak időhúzás.

Május 26-án, vasárnap lesz az európai parlamenti választás, amelyen Vásárhely, Magyarország és Európa jövőjéről is döntünk. Hegedűs Zoltán szerint a szavazáson a bevándorlásellenes és a bevándorláspárti erők csapnak össze, ugyanis vannak, akik eltörölnék a nemzeteket és Európai Egyesült Államokban gondolkodnának. Így megszűnnének az állami jogkörök, az önálló határvédelem és amiről most mi döntünk, arról Brüsszelben döntenének.

A fogadóórán még elhangzott, ennek kapcsán Nógrádi György biztonságpolitikus tart előadást az Emlékpontban csütörtök este 18 órakor.