Hódmezővásárhely-Makó rangadót rendeznek az NB III-ban

Vasárnap fél hatkor Csongrád megyei rangadót rendeznek az NB III-as labdarúgó-bajnokság Közép csoportjában – tette közzé a Rádió7.

A Hódmezővásárhelyi FC a Makó FC-t fogadja a városi stadionban. Mindkét csapat 20 pontos a bajnokságban és már csak matematikai esélyük van a bennmaradásra. Viszont a párosítás ősszel 2-0-s vásárhelyi győzelmet hozott, így a Makónak van oka a revansra. A Vásárhely pedig egyelőre adós a hazai győzelemmel, ezért hajtós és izgalmas mérkőzésre van kilátás. Szűcs Róbert, a hazaiak trénere is így nyilatkozott a Rádió 7-nek, elmondta, hogy reméli véget ért a hazai nyeretlensége a csapatnak.

„Pedig azt mondják, hogy sokkal nehezebb idegenben győzni. Bízunk benne, hogy megtörik ez a rossz sorozatunk hazai pályán. A srácoknak egész héten mondtam, hogy ne idegeskedjék el a dolgokat, mert inkább azt érzem, hogy itt a hazai pályán nyomás van rajtuk, amit nem sikerült még megfejteni ideáig. Abba bízom, hogy egy kicsit felszabadultabban, rangadóhoz méltóan fogunk játszani” – nyilatkozta a HFC vezetőedzője.

Forrás: radio7.hu