Fit-Kid bajnokságot rendeznek a hétvégén Vásárhelyen

Hódmezővásárhely ad otthon szombaton a Fit-Kid I. osztály egyéni Grand Prix-nek és a II. osztály csoportos versenyeinek. A Balogh Imsi Sportarénában a hazai fitness sport legtehetségesebbjei mérik össze tudásukat és igyekeznek eb-kvalifikációs helyezést szerezni, köztük természetesen vásárhelyi sportolókkal.

Rácz Ildikó, a Hód-Fitness SE vezetőedzője a Rádió 7-nek elmondta, hogy a hazaiak minden eddiginél nagyobb létszámban vesznek részt a versenyen.

„Hódmezővásárhelyről ekkora létszámban még soha nem indultunk. 42 versenyzőnk vesz részt a bajnokságon. Délelőtt 9 egyéni versenyzőnk lép színpadra, délután pedig 33. Ekkora létszámban még soha nem indultak versenyzőink a csapatverseny során. Mind a kettő esetében eb-kvalifikációs versenyről van szó, ami azt jelenti, hogy három verseny alapján a dobogósok jutnak ki az Európa-bajnokságra. Nagyon nagy a tét, mert szeretnénk minél több csapattal és minél több egyéni versenyzővel képviselni Hódmezővásárhelyt majd a 2019-es kontinensviadalon, amelyet Magyarországon rendeznek, Balatonfüreden” – fogalmazott Rácz Ildikó.

Forrás: radio7.hu