A bronzért zajló párharc első meccse jön

A bronzért zajló párharc első meccse jön a Kosársulinak

A múlt heti, keserű szájízzel záruló elődöntős párharcot követően az NB I/B Zöld csoportjának bronzérméért zajló csatával zárja a 2018/19-es szezont a Vásárhelyi Kosársuli. A két nyert mérkőzésig tartó különviadal során Tóth Tamás csapatának ellenfele az Óbudai Kaszások lesz, az első lépést a harmadik helyért pályaválasztóként május 18-án, szombaton 18 óra 30 perctől a Hódtói Sportcsarnokban teheti meg a gárda.

Novák Katalin: a kormány célja, hogy esélyt adjon a fiataloknak

Novák Katalin: a kormány célja, hogy esélyt adjon a fiataloknak

Olyan Magyarországra van szükség, ahol a fiatalok is jól érzik magukat, látják saját esélyeiket és jövőjüket - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.
Korszakok, helyszínek és hatások Tornyai életében 4

Korszakok, helyszínek és hatások Tornyai életében

Tornyai János (1869-1936), festőművész életművét járták körül születésének 150. évfordulója alkalmából a Tornyai János Múzeumban csütörtökön megrendezett tudományos tanácskozás előadói, ahol a névadó szeptember közepéig látható gyűjteményes kiállításának katalógusát is bemutatták.
Vásárhelyen is érdeklődhet az Otthon Melege iránt, de fontos változás van

Vásárhelyen is érdeklődhet az Otthon Melege iránt, de fontos változás van

A tervezettnél két nappal később, május 22-én 10 órakor kezdődhet a pályázatok benyújtása az Otthon Melege program földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára, a módosításról az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a személyi jövedelemadó bevallások benyújtásának zavartalansága érdekében döntött.
Vágó János: a polgármesternek fontosabb az amerikai útja, mint a Bethlen több száz tanulója! 1

Vágó János: a polgármesternek fontosabb az amerikai útja, mint a Bethlen tanulói!

Még el sem kezdődött a Bethlen Gábor Református Gimnázium felújítása és bővítése, holott Almási István és Orbán Viktor már két éve megkötötte az erről szóló megállapodást – ismertette mai sajtótájékoztatóján Vágó János. A fideszes képviselő szerint ezért egyértelműen Márki-Zay Péter a felelős, mivel fontosabb neki a saját politikai karrierje, mint a vásárhelyi fejlesztések.
Megdőltek a hajnali melegrekordok

A hétvégén több napsütés várható

A hétvégén több napsütés várható, de csapadékra is készülni kell. Ezzel együtt melegszik is az idő, a nappali maximumok jellemzően 20 fok felett alakulnak, vasárnap néhol akár 27 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Deutsch: Brüsszel bevándorláspárti terveinek nagyon is sok köze van Soros Györgyhöz

Deutsch a Rádió 7-nek: Európa megvédése és az itt élők biztonsága múlhat az EP-választáson

Sorskérdést jelentő ügy a most következő európai parlamenti választások – mondta Deutsch Tamás a Rádió 7-nek. Az európai parlamenti képviselő szerint a kontinens megvédése és az európai polgárok biztonsága múlhat a május 26-ai voksoláson.
Egészségügyi szakharcászati gyakorlaton a vásárhelyi katonák

Egészségügyi szakharcászati gyakorlaton a vásárhelyi katonák

Látványos egészségügyi szakharcászaton vesznek részt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonái a dóci lő- és gyakorlótéren. Pusztai Erzsébet alezredes, a dandár Egészségügyi Központjának parancsnoka a gyakorlat szakmai nyílt napján – május 15-én, szerdán – elmondta: a hétfőtől péntekig tartó felkészítés célja, hogy a résztvevők élesben is kipróbálhassák tudásukat.
Gulyás: Magyarországnak a világ minden vezető hatalmával jó a kapcsolata

Gulyás: Magyarországnak a világ minden vezető hatalmával jó a kapcsolata

A hétfői találkozó az amerikai elnökkel a magyar diplomáciának kiemelkedő siker, miként az is, hogy az országnak a világ mindegyik vezető hatalmával kiegyensúlyozott, jó a kapcsolata - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.
Tűzfalcsoport: Sorosék előtt hajbókolt a Márki-Zay - Kész duó 1

Tűzfalcsoport: Sorosék előtt hajbókolt a Márki-Zay – Kész duó

Márki-Zay Péternek megint nincs ideje Hódmezővásárhellyel foglalkozni és vezetni a várost: az ellenzéki polgármesterre és szakértelmére nemrég az USA-ban volt égető szükség. Kész Zoltánnal együtt a Mindenki Magyarországa Mozgalom nevében keltek át az óceánon, hogy pénzt gyűjtsenek a szervezetnek és nemzetközi kapcsolataikat építsék – olvasható a Blogstaron.
ADÓKEDD SZEGEDEN

NAV: már csak négy nap van hátra az szja-bevallás határidejéig

Már csak négy nap van hátra a személyi jövedelemadó (szja) bevallás határidejéig, azaz május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg az adóhivatal honlapjáról elérhető webes felületen - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
Fit-Kid bajnokságot rendeznek a hétvégén Vásárhelyen

Fit-Kid bajnokságot rendeznek a hétvégén Vásárhelyen

Hódmezővásárhely ad otthon szombaton a Fit-Kid I. osztály egyéni Grand Prix-nek és a II. osztály csoportos versenyeinek. A Balogh Imsi Sportarénában a hazai fitness sport legtehetségesebbjei mérik össze tudásukat és igyekeznek eb-kvalifikációs helyezést szerezni, köztük természetesen vásárhelyi sportolókkal.
Ivartalanítással az állati életekért! 1

Ivartalanítással az állati életekért!

Ismeretterjesztő előadást szervez a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és az Országos Állatvédelmi Alapítvány az ivartalanítás fontosságáról és előnyeiről Szegeden a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban.
Migránsmaffiát leplezett le az olasz rendőrség

Csak úgy zúgott a londoni Trafalgar Square az iszlám imaszótól

London leghíresebb köztere, a Trafalgar Square hiába szimbolizálja Nagy-Britannia egyik legnagyobb ellenfele, Napóleon felett aratott történelmi győzelmét, ramadánkor már a fülsüketítő iszlám Adzántól volt hangos a tér - írja a 888.hu.
Tavaszi vívó sikerek az SZTE Vívó Klubnál 8

Tavaszi vívó sikerek az SZTE Vívó Klubnál

Dübörög a versenyszezon vívásban, így az Szegedi Tudományegyetem Vívó Klub versenyzői és edzői szinte minden hétvégén képviseltetik magukat valamilyen régiós, országos vagy nemzetközi megmérettetésen. Jelen cikkünkben összesítve számolunk be az idei eredményeikről, kiemelve a nagyobb sikereket.
Orbán: megerősítettük a stratégiai kapcsolatainkat az USA-val

Erősek az amerikai–magyar védelempolitikai kapcsolatok

Orbán Viktor kormányfő a Donald Trump elnökkel folytatott tárgyalása után kijelentette, sikerült megerősíteni Magyarország stratégiai szövetségét az Egyesült Államokkal a keddi washingtoni találkozó alkalmával – hangzott el szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában – írja a hirado.hu.