Trócsányi László és Lázár János

Ma Európában két fajta politikus van: az egyik mindent megtesz a hazájáért, a másik pedig feladja azt – hangzott el Lázár János és Trócsányi László közös sajtótájékoztatóján. Az igazságügyi miniszter az országgyűlési képviselő meghívására érkezett Vásárhelyre, majd tartott fórumot Makón.

A miniszter a Fidesz listavezetője a május 26-i európai parlamenti választáson, ezért Lázár János meghívta Hódmezővásárhelyre és Makóra, hogy tájékoztassa a választópolgárokat arról, mi a szavazás tétje a vidéki közösségek számára.

A két politikus sajtótájékoztatón értékelte az elhangzottakat. Lázár János elmondta, egy demokrata számára minden választás ünnep, mivel dönthet a saját, egy település és egy ország sorsáról. – Arra kérek mindenkit, éljen a szavazati jogával, hogy a következő sorsdöntő években Európa milyen irányba haladjon. Hiába vagyunk távol Brüsszeltől, az ott született döntések mindenki életét befolyásolják. Nem maradhatunk ki abból, ami ott zajlik – hívta fel a figyelmet a térség országgyűlési képviselője.

Leszögezte: ma Európában két fajta politikus van. Az egyik a hazáját, a nemzetét védi, és mindent megtesz az országáért, míg a másik feladja a nemzeti érdekeit, elfelejti szülőhelyét, és globálisan gondolkozik, Európai Egyesült Államokat vizionál. – Ezért olyan képviselők kellenek, mint a Fidesz tagjai, akik a legjobban harcolnak Magyarországért – tette hozzá.

Trócsányit fogadta Lázár Vásárhelyen: a magyarok egyenrangúak más nemzetekkel! 2

Trócsányi László hangsúlyozta: európaiak vagyunk, voltunk és leszünk is, ugyanakkor a nemzeti gondolkodásból nem szabad engedni. – A magyar történelmünkre, múltunkra büszkék vagyunk, és semmivel sem vagyunk kisebbek, kevesebbek, mint más nemzetek. Ugyanolyan érdekképviseletünknek kell lennie, mint a többi országnak és nem fogadhatjuk el a kettős mércét. Nem lehet egy brüsszeli buborékba bezárkózni, egyenjogú partnerként akarunk részt venni az európai kérdésekben és vitákban – jelentette ki az igazságügyi miniszter.

Még elmondta, Magyarországot sokszor támadják azzal, hogy nem szolidáris a más országokból érkezőkkel. – A szegedi egyetemen tanítok, ahol sok a külföldi, akár a nyugat-afrikai diák is. Így nem igazak a bennünket érő támadások – fogalmazott.

A listavezető ezt követően Makón, a Korona Konferencia Központban tartott fórumot az érdeklődőknek.