Nagybányai diákok jártak Vásárhelyen

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola minden tanévben a Határtalanul! pályázatoknak köszönhetően sikeres együttműködést bonyolít le a határokon túli testvériskolájukkal. Az idei tanévben a Magyar Kormány általi támogatással a vásárhelyi iskola tanulói együtt ünnepeltek Nagybányán március 15-én a Németh László Elméleti Líceum tanulóival, most a tavasszal, április 25-28. között a külhoni diákok tettek látogatást Hódmezővásárhelyen.

A diákok nagyon örültek az új találkozásnak. A megérkezés előtt, az út folyamán a modern technikának köszönhetően tartották a kapcsolatot egymással a diákok, adták egymásnak az információt, merre járnak, mikor lépik át a román-magyar határt, mikor érkeznek meg az iskolába, ahol szépen megterített asztalokon csupa finomsággal várták a vásárhelyi tanulók új barátaikat.

A következő napokban sűrű programokban volt részük a diákoknak. Megemlékeztek Németh Lászlóról a külhoni diákok egy nagyon szép videó összeállításban, amelyben hallhattuk Németh László hangját is, majd megkoszorúzták Németh László iskolában található szobrát.

Nagybányai diákok jártak Vásárhelyen 1

Ellátogattak az Emlékpontba a diákok, ahol nagyszerű, információkban gazdag és érdekes vezetést kaptak magyarázatul a történelmi események megértéséhez.

Délután Szarvason kirándultak a tanulók, hajókáztak a Körösön, bebarangolták az arborétumot. Még egy gyönyörű, kifejlett páva is a csapathoz szegődött.

Este a vacsora után a két iskola diákjai még egy kis túrát tettek a mártélyi tanösvényen a nap levezetésére.

Nagybányai diákok jártak Vásárhelyen 7

A következő napon Ópusztaszer és Szeged felfedezése következett. Lenyűgözte a tanulókat a körkép, múzeumpedagógiai foglalkozásokon pedig tapasztalatot szerezhettek például egy régészeti feltárásról, a régészek munkájáról.

Szegeden nagy sikert aratott a dóm tornyának megmászása, a nevezetességek megtekintése még a rossz idő ellenére is.

Este fáradtan tértek meg a tanulók szállásukra, a Bodnár Bertalan Ifjúsági Szállásra, ahol már a finom vacsora várt rájuk.

Sajnos nagyon gyorsan eltelt ez a pár nap, sok közös élmény, a jövőre vonatkozó tervek maradtak hátra.

Nagybányai diákok jártak Vásárhelyen 3

Bízunk abban, hogy sok Határtalanul! pályázaton tudnak a diákok részt venni, hiszen a diákok a Magyar Kormány támogatásával költségmentesen ismerkedhetnek meg a határon túli magyarokkal, tájakkal, nevezetességekkel, amelyeket sokan csak a tankönyvekből ismerhetnek, láthatnak meg.

Nagybányai diákok jártak Vásárhelyen 2 Nagybányai diákok jártak Vásárhelyen 4 Nagybányai diákok jártak Vásárhelyen 5 Nagybányai diákok jártak Vásárhelyen 6

Kelemen-Fehér Tímea