Hegedűs-Fekete fogadóóra: még pecsét sincs az egyik városházi informatikai szerződésen

Ugyan kiadott Márki-Zay Péter két önkormányzati informatikai szerződést, azonban továbbra is több aggály felmerül azok kapcsán – hangzott el Hegedűs Zoltán és Fekete Ferenc vasárnap esti Facebook-fogadóóráján, melynek Vágó János is a vendége volt.

Az online fogadóórán Hegedűs Zoltán, a Fidesz-frakció vezetője ismertette: a múlt héten hétfő délután 4 óráig várták, hogy Márki-Zay Péter hozza nyilvánosságra és mutassa be a képviselőknek a két gyanús, több millió forintos informatikai szerződést, ez azonban addig nem történt meg. A párt emiatt kedden feljelentést tett.

– Márki-Zay Péter az ügyben úgy nyilatkozott, információbiztonsági érdek miatt a képviselők csak úgy tekinthetik meg a két külsős céggel kötött megállapodást, ha előtte titoktartási szerződést írnak alá – mondta Hegedűs Zoltán. Fekete Ferenc ezt azzal egészítette ki: 19 éve ül a képviselői padsorokban, azonban most először fordul elő olyan, hogy a polgármester nem tesz azonnal eleget a kérésüknek.

– Szombaton viszont megkaptunk két informatikai szerződést, amik meg is jelentek a város honlapján, így még inkább nem érthető, miért nem lehetett ezt hamarabb megtenni – jelentette ki Hegedűs. Hozzátette, az egyiken azonban még pecsét sincs, és nem egyeznek a dátumok a honlapra feltett és a kézhez kapott dokumentumok között, tehát újabb aggályok merülnek fel. Vélhetően nem csak kettő, hanem több informatikai szerződés is van, csak azt nem értik, miért kell ezt titkolni.

Vágó János megjegyezte: a legutóbbi rendkívüli közgyűlésen a polgármester azt mondta, az informatikai hálózat a tavalyi átvételkor meglehetősen rosszul működött. – Ha ez valóban így volt, miért csak most esik erről szó? Illetve, ha gond volt a számítástechnikával, a Magyar Államkincstárnak miért csak a határidőhöz közeledve, és nem korábban készítették el az éves beszámolót? – tette fel a kérdéseket a fideszes városatya.

A fogadóórán arról is szó esett, hogy hamarosan Washingtonba utazik Márki-Zay Péter, hogy pénzügyi támogatókat szerezzen a Mindenki Magyarországa Mozgalom számára. A képviselők ezt úgy kommentálták: nem értik, hogy egy vásárhelyi polgármester mit keres Amerikában, valamint egyértelmű, hogy Soros Györgyhöz köthető szervezetekkel tárgyal majd.

A politikusok azt is megemlítették, hogy Lázár János országgyűlési képviselő a kapcsolatai révén megmenti a hódmezővásárhelyi focit, illetve azt is, hogy Almási Istvánról neveznék el a nemrég átadott új pihenőparkot a Kossuth helyén.