Két évig kapott migránskártyájára havi 500 eurót az ISIS-hóhér

Nem kinőhető betegség a terrorizmus iránti elkötelezettség

1985-ben született egy rendelet Franciaországban, az úgynevezett Mitterrand-doktrína. Ez azt eredményezte, hogy más ország terroristái, akik azt vallják, hogy megjavultak, akkor menedékre lelhetnek Franciaországban. Abban az időszakban három év alatt nyolc terrortámadást követtek el, többnyire Párizsban. Mi indítványozhatja azt, hogy egy ország vezetője menedéket adjon terroristáknak?
Tornyai János közel háromszáz festménye a vásárhelyi múzeum kiállításán

Tornyai János közel háromszáz festménye a vásárhelyi múzeum kiállításán

Tornyai János munkásságát reprezentatív módon mutatja be a festőművész nevét viselő múzeum vasárnap megnyílt kiállítása. A Gyönyörködő lélekkel festeni című tárlat több mint háromszáz festménye igazolja: az alkotó korának modern művésze volt.

Egy hónap alatt 2987 fővel nőtt a migránskártyával támogatott személyek száma

A Fidesz adatigényléssel fordul az Európai Bizottsághoz: tegyék világossá, hány féle migránskártya létezik!

A Fidesz adatigényléssel fordul az Európai Bizottsághoz az anonim migránskártyák ügyében - jelentette be Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Patkányozás: az ellenzék csak rosszul jöhet ki a durvulási versenyből

Hidvéghi: a Fidesz országos tájékoztató akciót indít Bangóné patkányos mondatáról – videó

A Fidesz a párt közösségi oldalára feltöltött rövidfilmmel többlépcsős tájékoztató akciót indít és a magyar emberekhez fordul, mert úgy gondolják, hogy Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) országgyűlési képviselő kijelentése után téved a képviselő, a pártja és az ellenzék is, ha azt hiszik, ilyen eset következmények nélkül maradhat.
Minden eddiginél sokszínűbb és nagyobb szabású lesz az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Minden eddiginél sokszínűbb és nagyobb szabású lesz az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Rendhagyó lesz a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. A rendezvény a több mint 250 állattenyésztő részvételével az OMÉK, vagyis az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár fajtaállat bemutató társrendezvénye lesz.
Vizsgadrukkról beszél Orbán Viktor legújabb, Kínából posztolt videójában

Vizsgadrukkról beszél Orbán Viktor legújabb, Kínából posztolt videójában

Gyógyszeripar, útfejlesztés és informatika – óriási értékben kötöttek üzletet a pekingi csúcson a világ vezetői. Hatvan milliárd dollárnyi, vagyis sok ezer milliárd forintnyi üzletről állapodtak meg. Ezt a kínai elnök jelentette be a gazdasági csúcs végén.
Szenzáció: a Bakonyban találták meg a legősibb tehéncápát

Szenzáció: a Bakonyban találták meg a legősibb tehéncápát

A Bakony-hegység szolgált már szenzációs őslénytani felfedezésekkel, gondoljunk csak a világviszonylatban is egyedülálló iharkúti dinoszaurusz lelőhelyre, amit Ősi Attila és Torma András fedezett fel még 2000-ben. Nemrég ismét egy nagy jelentőségű felfedezéssel gazdagodott a hazai őslénytani kutatások eldorádója; a Zirc közeli Olaszfalu határából került elő egy ma is élő tengeri ragadozó-csoport, a tehéncápák egyik jura időszaki képviselőjének a fogmaradványa, ami ez az eddig ismert legősibb tehéncápa-fosszília - írja az origo.hu.
Kubatov Gábor: Törekvések vannak Európa keresztény alapjainak megváltoztatására

Kubatov Gábor: Törekvések vannak Európa keresztény alapjainak megváltoztatására

Kubatov Gábor szerint azért is lesz minden korábbinál fontosabb a május 26-i európai parlamenti (EP-) választás, mert törekvések vannak Európa tradícióinak, keresztény alapjainak megváltoztatására. "Szinte erőszakot vesznek rajtunk és ránk akarják erőltetni a migránsokat" - fogalmazott a Fidesz alelnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A hét embere: Szőke Attila őrmester büszkén szolgálja katonaként a hazát

A hét embere: Szőke Attila őrmester büszkén szolgálja katonaként a hazát

Ezúttal a hét embereként a hódmezővásárhelyi lövészt, Szőke Attila őrmestert, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár vásárhelyi helyőrségének 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj, rajparancsnok-helyettesét mutatjuk be.
Óra

Bűzlő informatikai szerződések – ketyeg Márki-Zay órája

Amennyiben a képviselők hétfőn 16 óráig nem kapják meg a külső vállalkozásokkal kötött, gyanús kontraktusokat, a Fidesz feljelentést tesz. Ez esetben a város politikai, pénzügyi, jogi vezetői a rendőrök kellemetlen kérdéseivel találhatják magukat szembe.
Jó reggelt, Vásárhely! 233

Jó reggelt, Vásárhely!

Ma is esős, borongós, felhős időben lesz részünk. A Napot elvétve látjuk csak az égen, a hőmérséklet pedig mindössze 15 fokig emelkedik majd. Írja az Időkép.