Vásárhelyi összefogás a Bátor Tábor Alapítvány javára

A hódmezővásárhelyi Raffai János két hét múlva, azaz május 11-én tizenkét órán át fut majd a Népkerti Futópályán azért, hogy segítse a Bátor Tábor Alapítvány tevékenységét.

A Bátor Tábor Hatvan városa mellett található az egykori alkotótábor területén. Ez egy kizárólag magánadományokból felépített épületegyüttes, amely súlyos beteg gyermekek táboroztatására szolgál.A Bátor Tábor minden programja ingyenes a részt vevő gyerekek és a családjaik számára és mindez közhasznú szervezetként működik.

A programot a Bátor Tábor Alapítvány kizárólag jótékonysági felajánlásokból tartja fent. A táborban 7 darab egyenként tízfős gyermekapartman, korszerű orvosi épület, 150 fős étterem, Közép-Európa legmodernebb magas-kötélpályája, egy műfüves focipálya, íjászpálya, médiastúdió, lovarda, csónakázótó, sportcsarnok és zeneterápiás terem várja a táborozókat.

Raffai János, annak érdekében, hogy a cukorbeteg, daganatos, hemofíliás és krónikus ízületi gyulladással kezelt gyerekek számára szerveződő táborok minden foglalkozása gördülékenyebben menjen, május 11-én a Népkerti Futópályán tizenkét órán át fut majd, mindeközben pedig azt reméli, hogy többen csatlakoznak hozzá, és egyúttal anyagai javaikat leadván – amelyet a kihelyezett urnába dobhatnak majd bele – támogatják a cél elérését, ami nem más, mint 150.000 forint összegyűjtése az alapítvány javára!

A Bátor Tábor Alapítvány megsegítése és János kezdeményezése egyaránt összefogásra buzdította a Hódmezővásárhelyieket!

Megírtuk, hogy Kristó Endre a vásárhelyi Kriko Gym tulajdonosa gondoskodik arról, hogy egy úgynevezett start csomag minden mozogni vágyó kezébe odakerüljön! A Kriko Gym ugyanis többek között energiaszeletekkel és izotóniás itallal járul hozzá a futók frissítéséhez.

Ezen hír hallatán Kristó Endre példáját követte a vásárhelyi Arany Zöldség-és Gyümölcs kereskedés is, ők ugyan is banánnal járulnak hozzá a start csomag tartalmához. Ami egyben tartalmaz majd egy fél literes ásványvizet is, ezt János húgáék, míg az emléklapokat, amelyekre a futók lerótt köreik után futásuk idejét lediktálhatják és ezáltal emlékként magukkal is vihetik azt, a hódmezővásárhelyi Borbás Gyula által ajándékozott emléklapokra kerülnek majd kiírásra.

Példás tehát az összefogás, amely ezt az igen kiváló egyéni és egyben egyedi kezdeményezést illet!

Ezúton jelezzük, hogy azok sem csüggedjenek, akik esetleg május 11-én 7:00 és 19:00 óra között nem tudnak majd kilátogatni az eseményre, hiszen a lehetőségeikhez mért anyagi javaikat akár át is utalhatják! Erről bővebb információk IDE kattintva érhetőek el!

TEGYÜNK EGYÜTT A BÁTRAKÉRT!

Fotó: batortabor.hu