Három nap határidőt kap Márki-Zay a gyanús informatikai szerződések bemutatására 2

Ezúttal a városháza informatikai rendszere körül robbant ki botrány Vásárhelyen: amennyiben hétfő délután 4 óráig nem kapja meg minden önkormányzati képviselő az ezzel kapcsolatos két új külsős vállalkozási szerződést, akkor a Fidesz-frakció feljelentést tesz. A párt ugyanis visszásságot és gyanús jeleket lát ezek megkötése körül.

– Ma kiderült és megerősítést nyert, hogy nemcsak az informatikai rendszer, hanem a közgazdasági iroda is összeomlott a városházán, hiszen az eddigi évek gyakorlatával ellentétben március 1-ig nem töltötte fel a Magyar Államkincstárnak a 2018-as beszámolót – ismertette Cseri Tamás a rendkívüli közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján. Hozzátette, ilyen soha nem fordult még elő az önkormányzattal, mivel ezzel nehéz helyzetbe sodorták is azt, hiszen az Államkincstár felfüggesztette a város központi támogatását.

A fideszes képviselő elmondta, a testületi ülésen ellentmondásba keveredtek a jegyző és a közgazdasági iroda vezető állításai. Például a jegyző szerint március 27-én állt helyre a hackertámadás után az informatikai rendszer, míg az irodavezető arról számolt be, hogy április 13-án még nem tudtak megfelelően dolgozni. – Ezen túl a közlés szerint az összeomlás helyrehozása kapcsán kötött szerződést a hivatal egy külsős informatikai céggel, azonban kiderült, hogy már december elsejétől havi négymillió forintért alkalmaztak egy másik külsős vállalkozást is. Az első szerződés értelmében a cég embere egy héten egyszer jár Vásárhelyre, azaz egy alkalommal 1 millió forintot keres azért, mert üzemelteti a városházi rendszert – mutatott rá Cseri Tamás.

Három nap határidőt kap Márki-Zay a gyanús informatikai szerződések bemutatására

A politikus hangsúlyozta: március 18-án hackertámadás érte a hivatalt, és ugyanezen a napon a városháza egy másik informatikai céggel havi 9 milliós szerződést kötött. A két vállalkozás pedig egy személyhez kötődik, aki az egyikben tulajdonos, a másikban projektmenedzser.

Hegedűs Zoltán a közgyűlésen azt kérte Márki-Zay Pétertől, hogy ezeket a gyanús szerződéseket ott, a helyszínen adja a képviselők kezébe a tisztánlátás érdekében. – A polgármester ezt látványosan megtagadta, ezért felmerül, hogy takargat valamit. Ezek a szerződések bűzlenek, és nagy probléma lehet velük, ha nem meri kiadni őket – véli a frakcióvezető, aki szerint a vásárhelyieknek joguk van tudni, hogy ezt az éves szinten mintegy 150 millió forintot mire költi el a városvezetés.

Három nap határidőt kap Márki-Zay a gyanús informatikai szerződések bemutatására 1

Úgy fogalmazott, “erős a gyanú arra, hogy ezeket a szerződéseket a jogszabályokat megkerülve kötötték, és elképzelhető, hogy a megbízások Márki-Zay Péter vagy a pártja online marketing céljait szolgálják.”

Kiemelte, minden jogi eszközt megragadnak, hogy kiderüljön, ki a felelős ezekért a szerződésekért. – A legkisebb szabálytalanságért feljelentést teszünk, mert ezekért valakinek felelnie kell. Ha olyan súlyosak a szabálytalanságok, akkor valakinek börtönbe kell mennie – jelentette ki Hegedűs Zoltán. Felhívta Márki-Zay Péter figyelmét, hogy hétfő délután 4 óráig minden képviselőnek juttassa el a szerződéseket, ugyanis ha ez nem történik meg, akkor megteszik a feljelentést az ügyben.