Migránsok két hónapig kínoztak és erőszakoltak egy belga nőt Olaszországban

Újabb “integrációs kísérlet” történt Nyugat-Európában – legalábbis ezeket az “eseteket” szokták annak titulálni a bevándorláspárti megmondóemberek – számolt be a 888.hu.

Letartóztattak Olaszország fővárosában, Rómában, a Termini pályaudvar közelében egy marokkói migránst, miután egy autóbuszon először rátámadt egy keresztény férfira, majd megpróbálta megölni.

Szemtanúk elmondásai alapján az észak-afrikai muszlim először „csak” üvöltözött a buszon, trágár szavakkal illette az olaszokat és a katolikusokat, később vitába elegyedett a hajléktalan grúz férfival.

Miután a marokkói migráns észrevette, hogy a grúz csavargó keresztet hord a nyakában, elővett egy konyhai kést, a férfi nyakához szorította, majd elvágta vele a torkát.

A bevándorló ezt követően meg akart lépni a helyszínről. A következő buszmegállónál le is szállt a járműről, de a menekülése csupán pár méterig tartott, mivel a római rendőrök szinte azonnal lekapcsolták, és azon nyomban le is tartóztatták.

A marokkói migránst vallási indokból elkövetett gyilkossági kísérlettel vádolják az olasz hatóságok – teszi hozzá az Il Giornale című olasz napilap.

Giorgia Meloni, kivel nemrégiben mi is készítettünk interjút, így kommentálta a tragikus esetet a közösségi oldalán: “Ha a muszlimok azt hiszik, hogy a szent háborújukat behozhatják a mi hazánkba, akkor itt az ideje annak, hogy drasztikus lépéseket tegyünk. Az egyik lépés az lenne, hogy blokkoljuk a bevándorlást Olaszországba mindaddig, míg ezek az ideák nincsenek tisztázva.”

Az Olasz Testvérek (FdI) vezető politikusa hozzátette: “Meg kell védenünk a klasszikus keresztény értékeinket Európa iszlamizációjával szemben.”

Forrás: 888.hu
Fotó: Illusztráció