Agresszivitás jellemezte a görögországi migránstáborban történteket

Bár szigorították a kiutasításról szóló jogszabályt Németországban, az illegális bevándorlókat most sem könnyű visszaküldeni hazájukba – mondta az Alapjogokért Központ vezető kutatója a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.

Pócza István elmondta: a kiutasítást az is nehezíti, hogy számos menekültnek két-három személyazonossága is van.

A kutató felidézte: a nemrégiben szigorított jogszabály szerint a bíróság döntése után azonnal ki lehet utasítani a szexuális bűncselekményt, személy elleni erőszakot vagy rablást elkövető menekülteket Németországból. Ezt a folyamatot azonban több tényező is nehezíti – tette hozzá.

A kiutasítás egyik formája, hogy az illegális bevándorlókat megpróbálják visszaküldeni származási országukba. A németországi Zöldek azonban folyamatosan blokkolják azt, hogy biztonságos területté nyilvánítsák azokat az országokat, amelyekben az Iszlám Állam már nem tevékenykedik – jelezte.

Ha a zöldek félreállnának, akkor az emberek hazatérhetnének, és elkezdhetnék országuk újjáépítését– jelentette ki. A kiutasítás egy másik formája, hogy az illegális bevándorlókat azokba az európai országokba küldik vissza, ahol először regisztrálták őket. Az így kiutasítottak körülbelül harmada azonban rövid időn belül visszatér Németországba – mondta Pócza István.

A műsorban elhangzott, hogy a kitoloncolásra vonatkozó jogszabály szigorításának révén az illegális bevándorlók a korábbinál kevesebb támogatást kapnak Németországtól.

Kép: illusztráció