Az éllovast fogadja vasárnap a Hódmezővásárhelyi FC

Újabb nehéznek ígérkező NB III-as bajnoki mérkőzés vár vasárnap a Hódmezővásárhelyi Futball Club felnőtt csapatára. Ez alkalommal a listavezető és feljutásra hajtó Szeged-Grosics Akadémia érkezik a városi stadionban – írja a Rádió7.hu.

Szűcs Róbert a Rádió 7-nek elmondta, hogy a vasárnap 16:30-kor kezdődő találkozó azért is lesz nagyon nehéz, mert továbbra is rengeteg a sérült a vásárhelyieknél.

„A keddi és szerdai felkészülésünk jól sikerült. Utána viszont jöttek elő a kisebb gondok, bajok. Így elég tartalékosan leszünk a hétvégére. A sérültekhez pénteken csatlakozott még Besztercei is, aki azért elég fontos pont a csapatban. Elég létszámhiányosak leszünk, minőségben pedig még fogytunk. Az én lelkesedésem viszont nehéz megtörni, nem is fogják. Mindent megtettünk a héten, feltérképeztük, videóelemeztük az ellenfél játékát. A gondom, hogy továbbra is sok egyéni hibával játszunk és erre nem találjuk a gyógyszert” – nyilatkozta a tréner.

Forrás: radio7.hu