Az étterem, ahol nyomtatják az ételeket 1

Dietetikus: ne terheljük meg szervezetünket a böjt után!

Ne terheljük meg szervezetünket a 40 napos húsvéti böjt vagy egy fogyókúra után, és ne egyetlen kiadós étkezéssel pótoljuk, amit addig megtagadtunk magunktól - tanácsolta Takács Hajnalka dietetikus, táplálkozási szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Bíróság

Hamarosan vádat emelnek Hasszán F. ellen

Vádemeléssel zárul hamarosan a terrorizmussal gyanúsított Hasszán F. elleni nyomozás. Az Iszlám Állam hóhéraként azonosított szír férfi legalább húsz ember haláláért lehet felelős, 2016-ban lépett Görögország területére, ahol migránskártyát, majd menedékjogot kapott, az uniós tagországok közötti szabad mozgásra jogosító papírokkal, írja a Magyar Nemzet - számolt be az Origo.hu.
Sargentini

V4NA: Feljelentik Sargentiniéket a lopott videók miatt

A V4NA számolt be elsőként arról, hogy a GroenLinks holland baloldali párt kampányvideójában több, a magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) archívumában lévő videót használtak fel, amelyre a készítők nem kértek engedélyt, ezzel a Büntető Törvénykönyvbe ütköző jogsértést követtek el. Az MTVA bejelentette, hogy megteszi a szükséges jogi lépéseket, és feljelentést tesz, írja a V4NA Nemzetközi Hírügynökség - osztotta meg az Origo.hu.

Különleges képet osztott meg Orbán Viktor húsvét alkalmából

Különleges képet osztott meg Orbán Viktor húsvét alkalmából

Különleges képet osztott meg Orbán Viktor húsvét alkalmából. A templom és a feszület fölött a következő latin szöveg olvasható "et resurrexit tertia die", ami az ősi keresztény hitvallás latin változatának szállóigévé vált része; azt jelenti: "és harmadnapon feltámadt". - írja az Origo.hu.

Sziasztok, óvó nénik!

E sorok írójának emlékei között még elevenen élnek az ovis pillanatképek és kalandok. A mára kinőtt székek és asztalok, a felejthetetlen kirándulások és az óvó nénik, akiknek mi voltunk a szemük fénye. Még ma is rájuk köszönünk az utcán és váltunk pár szót, ha úgy adódik. A mártélyi ovisok most két új óvó néni érkezésének örülhettek. Zita néni és Beatrix néni is az óvodába érkezett.

A Boxing Gym Vásárhely két öklözője ismét öregbítette a sportág vásárhelyi  és hazai hírnevét

A Boxing Gym Vásárhely két öklözője ismét öregbítette a sportág vásárhelyi és hazai hírnevét

Kovács Pál egy hét hazai (tatai) edzőtábor után másfél hétre Belgrádba utazott nemzetközi edzőtáborba, mely a Belgrade Winner nemzetközi tornával ért véget tucatnyi ország részvételével - tudtuk meg Szombat Mihálytól, a Boxing Gym Vásárhely sajtóreferensétől.
Fidesz: brüsszeli migránskártyával rendelkezett a Magyarországon elfogott szír férfi

Szakértő: a migránskártyák emelik Európa biztonsági kockázatot

A migránskártyák emelik a biztonsági kockázatot Európára nézve, hiszen az elmúlt években rengeteg ártó szándékkal érkező illegális bevándorló kapott juttatást a kártyák által - vélekedett Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán szombaton.
Jó reggelt, Vásárhely! 226

Jó reggelt, Vásárhely!

Csodálatos tavaszban lesz ma részünk, ami az időjárást illeti, ugyanis a hőmérséklet akár a 25 fokot is elérheti! Száraz, meleg, napsütésben gazdag vasárnapnak nézünk elébe! Mutatja az Időkép!