Lemegy az ÁFA, csökken a UHT és az ESL tej ára

Még mindig kevés tejet iszunk

A tej és a tejtermékek étrendünk lényeges részét képezik, fogyasztásukkal nemcsak táplálkozásunkat színesítjük, hanem szervezetünk működését is jótékonyan támogatjuk. Népszerűek a növényi alapú „tejitalok” is, hiszen sokan egészségügyi okokra hivatkozva nem fogyaszthatnak állati eredetű tejterméket - írja a Híradó.hu.

Idén 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar Falu programra

Egy-két héten belül elkészülnek a falusi csok részletszabályai

A falusi csok részletszabályai egy-két héten belül megjelennek. Bár a program július elsején kezdődik, máris óriási az érdeklődés - nyilatkozta Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökséghez tartozó Modern városok program, valamint az újonnan indult Magyar falu program kormánybiztosa az Origón szombaton megjelent interjúban.
Óriási sikert aratott az V. Hód-Futófesztivál

Óriási sikert aratott az V. Hód-Futófesztivál! (Galéria)

Április 20-án szombaton ötödik alkalommal szervezte meg a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Diáksport Egyesület és a Dél-Alföld Sportjáért Alapítvány a Hód-Futófesztivált, melynek ezúttal is a hódmezővásárhelyi Kossuth tér adott otthont.
Giró-Szász András: Az orbáni modell II. rész

Giró-Szász András: Az orbáni modell V. rész

Kétezertízben az új kormányzat társadalomfilozófiai elképzelése a munka, család, nemzet hármas egységén nyugodott. A lehető legnagyobb szabadságot kívánta biztosítani az embereknek, hogy saját elképzelésük szerint juthassanak előre, arra nem vállalkozhatott, hogy bárkinek is megoldja az életét, de olyan körülményeket akart és tudott teremteni, hogy az emberek maguk oldják meg, és saját maguk boldogulhassanak – írja a Magyar Nemzet.
Salvini Orbánnal keresi a migránsválság megoldását

Európát akarja megmenteni Salvini szövetsége

Az olasz belügyminiszter azokat a pártokat fogta össze, amelyek elutasítják a migrációt és a tagállamok szuverenitását erősítenék. Négy párt részvételével alakult ki az új európai pártszövetség Olaszországban. Salvini, a találkozó kezdeményezője azt mondta: pártja, a Liga és szövetségesei meg akarják menteni Európát, az európai népeket helyezve az EU kormányzásába - írja a Híradó.hu.
Egy hónap alatt 2987 fővel nőtt a migránskártyával támogatott személyek száma

Közel kétmillióan kaphattak eddig migránskártyát

A kétmillióhoz közelít azoknak a migránsoknak a száma, akik az utóbbi években Görög- és Törökországban egyénileg vagy családosan hozzájuthattak az unió által támogatott migránskártyákhoz. A program számos kérdést vet fel, ráadásul rendkívül költséges is, ennek ellenére Brüsszel és az ENSZ a kiterjesztését, nem pedig a leállítását tervezi, írja a Magyar Nemzetre hivatkozva az Origo.
5+1 tojásfestés, mellyel ..... a húsvéti 2

5+1 tojásfestési módszer, mellyel csodás köntösbe bújtathatjuk a föltámadást szimbólumát – videók

A tojásfestés hagyománya a régi időkre nyúlik vissza, és elmaradhatatlan a húsvéti ünnepek alatt. Összegyűjtöttünk 5+1 videót, melyekkel egyedivé varázsolhatják a tojásokat, és remek családi mókává is tehetik az ünnepi készülődést.
Még mindig izzanak a Notre Dame falai

Stabilizálták a Notre-Dame székesegyház épületének struktúráját

Az építészek és az építőmunkások stabilizálták a párizsi Notre-Dame székesegyház tűzvészben meggyengült struktúráját, és a tűzoltók péntek éjjel megkezdték a levonulást a katasztrófa helyszínéről - jelentette be péntek éjjel a tűzoltóság.
Nagyon súlyos fertőzéseket hurcolhatnak be a migránsok

Útmutatók kaptak az iszlamisták, hogyan vehetnek fegyvert illegálisan a hitetlenek gyilkolásához

A Telegramon egy, az Iszlám Államot éltető csatorna a muszlim felhasználókat tájékoztatta arról, hogy a Nyugat ellen tervezett terrortámadásokhoz hogyan tudnak fegyvereket vásárolni a dark weben – olvasható a 888.hu-n.
Este Jézus feltámadását ünneplik a katolikus templomokban

Este Jézus feltámadását ünneplik a katolikus templomokban

Nagyszombaton Krisztus kereszthaláláról elmélkednek a keresztények, az esti vigília-szertartással a katolikus templomokban pedig már kezdetét veszi húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.
Soros embere, Sargentini már megint a magyarok ellen uszít

Sargentini megint Magyarországot támadja

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára búcsúzóul helyretette a Magyarországot újfent gyalázó, az EP-t elhagyó Judith Sargentinit. Erről a 888.hu írt – számol be az Origo.
Századvég: Orbán és Salvini mögött állnak a V4-ek

Budapesten látogatja meg Orbán Viktort Matteo Salvini

Május 2-án Budapestre érkezik Matteo Salvini, a belügyminiszteri posztot is betöltő olasz miniszterelnök-helyettes, hogy a május 23-26. között sorra kerülő európai parlamenti választások előtt egyeztessen Orbán Viktor miniszterelnökkel a lehetséges együttműködésről az újonnan megalakuló Európai Parlamentben – tudta meg a Magyar Nemzet.
Kapocsi Jánosné Edina: az adalékoktól mentes húsokra esküszöm

Hús-vét: Kapocsi Jánosné Edina székkutasi termelő az adalékoktól mentes húsokra esküszik

Az immár évek óta kistermelőként tevékenykedő, székkutasi Kapocsi család húsfeldolgozásra orientálódott. 2015-ben léptek a kisvállalkozók útjára, amikor is úgy döntöttek, hogy felszámolják húsboltjaikat és felhagynak a félkésztermékek árusításával. Azóta pedig a környékbeli települések piacain igyekeznek érvényesülni.