Soros embere, Sargentini már megint a magyarok ellen uszít

Csúsztatásokkal teli kampányvideóban ünnepli Judith Sargentini a hazánkkal szembeni eljárást kiharcoló jelentését. A kisfilmben a Fidesz több régi kritikusa is szerepel – írja a Magyar Nemzet.

Drámai zenei aláfestéssel kísért, negyedórás videót készített Judith Sargentini holland zöldpárti európai parlamenti képviselő és pártja, a Zöld Baloldal (GroenLinks) a Magyarországról szóló EP-jelentésről, amelynek eredményeképp az uniós alapszerződés hetes cikkelye szerinti jogállamisági eljárás indult hazánk ellen.

„A Sargentini-jelentés – Európai küzdelem a demokráciáért Magyarországon” címmel a YouTube-on megjelent videóban a politikus többek között arról beszél, hogy 2010 óta az Európai Bizottság tétlenül nézte, ahogy „leépülnek” a magyarok jogai. Megszólal Cas Mudde is, a University of Georgia professzora, aki úgynevezett populizmuskutatóként évek óta a nemzetközi sajtó egyik legtöbbet foglalkoztatott Magyarország-kritikusa. Őt követi a lengyel Polgári Platform EP-képviselője, Michal Boni is, aki a liberális demokráciát kéri számon a Fideszen. A hazájában ellenzékbe szorult Boni és pártja a Fidesz egyik leghangosabb kritikusa az Európai Néppártban, a konzervatív Jog és Igaz­ságosság (PiS) kormányával való szövetség miatt. A videóban a képviselő felrója a Fidesznek, hogy több ügyben is a Néppárttól eltérően szavaz. Valójában egyébként a VoteWatch brüsszeli think tank adatai szerint a Fidesz az esetek 93,97 százalékéban a pártcsaláddal azonos módon szavaz. A lengyel politikus azt is kiemeli, hogy a Néppárt támogatta a Sargentini-jelentést. Ez a kijelentés annyiban árnyalható, hogy a dokumentum egyébként csak egyszerű többséget, nem pedig kétharmadot szerzett a Fidesz frakciótársai között.

Sargentini különösebb magyarázat nélkül közli a videóban, hogy Magyarországon lényegében nincs ellenzéki média, a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyét pedig arra egyszerűsíti, hogy az intézmény elköltözött Bécsbe. A képviselő szerint Magyarországon a jog előtt nem egyenlők az emberek, a különböző televíziós interjúiból kivágott részek között pedig megszólal saját frakciójának főtitkára is, aki szerint a jelentés tulajdonképpen segíteni akar a magyar állampolgároknak. A videóban Sargentini felrója, hogy újságírók várták Budapesten a külügyminisztérium protokollbejáratánál és hogy Orbán Viktor késve érkezett a vitára, végül pedig a „Köszönjük Sargentini” táblával ácsorgó szocialista tüntetők is befértek egy vágókép erejéig, akikre amúgy a képviselő annyira büszke, hogy a mai napig láthatók a Facebook-oldala borítóképén.

Euroszkeptikus előretörés az EP-ben

A bevándorlásellenes pártok sikerét mutatja az EP-választás előtt a Finnek sikere – írta az Euractiv annak kapcsán, hogy vasárnap a jobboldali párt csak ötezer szavazattal maradt el a győztes szociáldemokratáktól. A portál szerint nem csak a „keményvonalas nacionalista” Jussi Halla-aho pártja erősödött meg az elmúlt időszakban, hanem hasonlóan jó eredményeket értek el a jobboldali, bevándorlásellenes erők Észtországban, Spanyolországban, Franciaországban, Németországban vagy Olaszországban. Az EP-ben már így is erős euroszkeptikus csoport formálódik, a francia Nemzeti Tömörülés vezetője, Marine Le Pen pedig hétfőn a Brexit-párti Nigel Farage-t is soraikba hívta, ha a britek részt vesznek az EP-választáson.

Fotó: Európai Parlament