Erdélyben jártak a Liszt Iskola diákjai

A Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola diákjai Határtalanul programban vettek részt április 02. napjától április 05. napjáig – osztotta meg lapunkkal Forrainé Kószó Györgyi, igazgató.

A Lisztesek magyar irodalmi emlékek nyomában című projekt témája a magyar irodalmi emlékhelyek felkeresése volt Erdélyben.

A tanulók közül a 7. és 8. évfolyamos diákok vettek részt a kiránduláson.

Erdélyben jártak a Liszt Iskola diákjai 1

A kirándulás előtti héten tartottak a számukra előkészítő órát, amelyre a tanulók prezentációkkal és a Kahootban elkészített kvízkérdésekkel készültek Erdély földrajzi, történelmi és irodalmi vonatkozásairól.

Az erdélyi utazás négy napja során a tanulók meglátogatták Nagyszalontán az Arany János Emlékmúzeumot, a Csonka tornyot és Arany János szülőházát. Nagyváradon Ady emlékhelyek felkutatása volt a program fő része. Csucsán bejárták az Ady Emlékházat és a Boncza kastélyt, ahol koszorút helyeztek el. De a program részét képezte egy erdei túra és Bánffyhunyad nevezetességeinek meglátogatása is.

Erdélyben jártak a Liszt Iskola diákjai 3

Az utazást követő héten az értékelő órára prezentációkat készítettek élményeikről, és az iskola többi diákja számára élménybeszámolót tartottak a kirándulásról. A beszámoló része volt a program értékelése is.

A diákok fantasztikus élményekkel, ismerettel gazdagodva tértek haza.

Közelebb került hozzájuk a határon túli magyarság érzelemvilága, a különleges helyszíneken komplex módon formálódott tudásuk.

Erdélyben jártak a Liszt Iskola diákjai 4

Erdélyben jártak a Liszt Iskola diákjai 2