Bálint Gabriella

A KDNP hódmezővásárhelyi elnöke felháborítónak tartja, hogy a város szocialista alpolgármestere provokatív szándékkal az Emlékpontba hívta meg az utódpárt egyik emblematikus figuráját. Azt az Ujhelyi Istvánt, aki ráadásul folyamatosan hazája ellen szavaz Brüsszelben.

Aljasság a köbön: az EP-kampányban országjáró Magyar Szocialista Párt keddi hódmezővásárhelyi szeánszával a szervezők meggyalázzák a kommunizmus helyi áldozatainak emlékét – erről Bálint Gabriella, a Kereszténydemokrata Néppárt vásárhelyi elnöke beszélt portálunknak. Az önkormányzati képviselő hozzátette, ismét bebizonyosodott, hogy az országot korábban tönkretevő, adósságcsapdába sodró, a magyarságot számtalan alkalommal eláruló, idegen érdekeknek kiárusító szocialisták sem Isten, sem embert nem ismernek, és politikai céljaik érdekében mindenen és mindenkin képesek átgázolni.

„Felháborítónak tartom, hogy a jelenlegi városvezetés, kiváltképp Kis Andrea MSZP-s alpolgármester egy olyan embert hív városunkba – Ujhelyi Istvánt –, aki összebútorozva a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióval európai parlamenti képviselőként kivétel nélkül a hazája ellen szavaz, és nem a magyar érdekeket tartja szem előtt. Ennek egyik ékes példája, hogy ő is támogatta a Soros által megrendelt, hazugságoktól hemzsegő, magyarellenes Sargentini-jelentést, amivel nemcsak hazája és nemzete ellen fordult, de egyúttal – sokadjára – a bevándorláspárti erők mellé állt. Ez persze nem is meglepő annak fényében, hogy Ujhelyi Botka László bevándorláspárti szegedi polgármesternek a bizalmasa, aki miniszterelnök-jelöltként arról beszélt, ha kormányra kerülnek, azon lesznek, hogy a kerítést minél hamarabb le tudják bontani. Együtt paroláztak Szegeden azzal a szociáldemokrata Martin Schulz EP-elnökkel is, aki a titkos tanácskozásuk után kijelentette: Szeged egy elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni”

– fogalmazott Bálint Gabriella.

A KDNP-elnök hozzátette, különösen elszomorító, hogy az MSZP-s pártrendezvény helyszínéül az Emlékpont múzeumot választották, ami üzenetértékű a helyi közösség számára. Úgy fogalmazott:

„Rendkívül elkeserítő, hogy Kis Andrea – aki valószínűleg még a zuschlagos, fiatal baloldali időkből ismeri Ujhelyit – provokatív szándékkal, a kommunizmus vásárhelyi áldozatainak emlékét meggyalázva abba az intézménybe hívta meg a kommunista utódpárt egyik vezető politikusát, amely éppen a kommunista bűnök feltárására és a múltunkkal való szembenézés érdekében jött létre” – fogalmazott, hozzátéve: „ha viszont a céljuk, hogy ők nézhessenek szembe őszintén saját sötét múltjukkal, akkor végül is az előadás jó helyszínül szolgálhat lelkiismeretük vizsgálatához.”

Bálint Gabriella arra is felhívta a figyelmet, a jelenlegi ellenzék politikai skizofréniáját tökéletesen mutatja, hogy Ujhelyi és az MSZP vásárhelyi fórumának vendége Márki-Zay Péter polgármester lesz, aki a Jobbik trójai falovaként, „Jobbik-logó nélküli jobbikos” jelöltként került a város élére. Ujhelyi tehát most a Jobbik emberével és a Jobbikkal szövetkezget, miközben korábban a Parlament pulpitusán sárga csillaggal tiltakozott Gyöngyösi Márton – jelenlegi Jobbik-frakcióvezető – zsidólistázós felszólalása ellen.

Ujhelyi István

Nem egészen két éve egy holokauszt-megemlékezés kapcsán így jellemezte a Jobbik igazi arcát: „Ha bárki azt gondolja, hogy ez az Európa-ellenes szélsőjobboldali párt […] fogja az európai értékek fősodrában tartani Magyarországot, az súlyosan téved.” Úgy látszik, mára – a korlátlan hataloméhség legyében – tovatűnt az érzékenység.

Az összeborulás elvtelenségét bizonyítja, hogy az MSZP EP-listájának másodikja (valójában elsője, hiszen Tóth Bertalan pártelnök nem szándékozik Brüsszelbe menni – a szerk.), aki bőszen hirdeti, hogy „európai demokrata”, gátlástalan módon „technikai együttműködést” valósít meg az antiszemita, rasszista botrányairól elhíresült párttal. Ujhelyi ugyanis egy a napokban az Origón megjelent cikk szerint elismerte, Sneider Tamás Jobbik-elnököt fasisztának tartja, sőt, az ATV-ben arra emlékeztetett, a Jobbik nem is oly régen uniós zászlót égetett. Ennek ellenére potenciális szövetségesként tekint a Jobbikra, és együtt építené velük az „európai” Magyarországot…

Ujhelyi István

A Kis Andreával és Márki-Zayval fórumozgató Ujhelyi István egyébként az utóbbi időben nemcsak gyomorforgató politikai manővereivel került a sajtó érdeklődésének középpontjába, hanem korrupciógyanús ügyletek miatt is magyarázkodásra kényszerült. Éppen a mai napon Szegeden a Fidelitas „Mutasd a számlákat!” feliratú molinóval jelent meg sajtótájékoztatóján. Ezzel a fidelitasosok arra utaltak, hogy nemrégiben az ex-Szeviép-vezér, a Szeviép-büntetőperben első fokon hat év börtönre ítélt Baranyi Sándor fogalmazott meg súlyos vádakat a szocialista politikus szőregi családi házának és balatoni nyaralójának felújítása kapcsán. Ujhelyi a vádakat visszautasította, tagadja, és perekkel fenyegetőzik. Szerinte az állítások hátterében valamiféle vádalku állhat, és jelezte: a támadások csak harciasabbá teszik…

Belső fotók: atv.hu, szegedma.hu