Mezei Virág lett Csongrád megye szépe

A 15 éves szegedi lány fejére került a korona szombat este a Hagymatikumban a Miss Alpok Adria Szépségverseny Csongrád megyei fordulójában, így ő képviselheti majd a megyét az országos versenyen a második helyen végző Szivos Dalmával, és a közönségdíjas Vrabély Adéllal együtt.

Számos programmal készült a fürdő a jeles esemény alkalmából: a programsorozat 14 órakor egy water skyball mini bajnoksággal vette kezdetét a sportuszodában, ahol a makói önkormányzat is képviseltette magát a szentesi vízilabdázók ellen.

– Kicsit erős ellenfelet sikerült hívni a mai mérkőzésre, hiszen azért a profi vízilabdázók ellen játszottunk, utána pedig vegyes csapatokat alkottunk a játék és a móka kedvéért, de abszolút nem volt nehéz játszani a játékot, testi kontaktus abszolút nincs benne, és nem lehet ütközni egymással, a sérülésnek is nagyon kicsi az esélye – fogalmazott Czirbus Gábor alpolgármester, ajánlva a sportágat.

Ezt követően fitnesz bemutató vette kezdetét a Spirit Fitness közreműködésével, majd Janicsek Roland állt színpadra, aki többek között Pharrell Williams Happy című dalát is előadta, de egy Queen-sláger is felcsendült, a bemutatók között pedig Tóth Árpád zenélt a közönségnek.

A megnyitón Gergely Gábor, a Hagymatikum igazgatója köszöntötte a résztvevőket, aki elmondta: régóta készült arra a fürdő, hogy egy olyan rendezvénynek adhasson otthont, ami elsősorban megyei szintű, második sorban pedig egy olyan rendezvény, amely a fürdő szellemiségéhez kapcsolódik. Az igazgató köszönetet mondott továbbá a városvezetés számára, illetve szólt arról is, hogy mint versenyszerető, azt javasolja, hogy mindenki válasszon ki magának valakit a lányok közül, és szurkoljon, hogy legyen sportértéke a rendezvénynek.

Varga Márta, az Angyalsóhaj Alapítvány kuratóriumi tagja tolmácsolta Farkas László és Farkas Éva Erzsébet köszönetét, hiszen a tombolavásárlással az értelmileg sérült, fogyatékos fiatal felnőttek képzését és fejlesztését végző Erzsébet-házat támogathatják a résztvevők. Varga Márta kiemelte: a szépség két dologból táplálkozik, a külsőből és a belsőből, akinek pedig a szíve jó, annak a szépség is hatványozódik.

Ezt követően sor került az első bemutatóra, ahol farmerben és a Hagymatikum topjában mutatkozhatott be a 11 hölgy a kilenctagú zsűrinek és a közönségnek. A zsűri tagja volt Táborosi Dominika is, aki 2016-ban megnyerte a Csongrád megyei döntőt, ’17-ben az országos döntőt, illetve ugyanebben az évben az olaszországi szépségverseny bronzérmét is sikerült megszereznie.

Az idei évben 31 éves, Olaszországból indult szépségverseny Csongrád megyei fordulójának második körében a bikinis bemutatóra került sor, ahol a hölgyek magabiztosan mutatták be szépségüket a reflektorfényben:

A harmadik forduló előtt a VargaBalett Táncműhely készült bemutatóval. A 11 döntős hölgy ráadásul az utolsó fordulóban nem egyedül állhatott színpadra, hiszen a szentesi vízilabdázók kísérték őket.

Bihari Gábor, a rendezvény szervezője az eredményhirdetés előtt elmondta: bár már Szegeden él egy ideje, eredetileg makói, lokálpatriótaként pedig úgy gondolta, jó ötlet idehozni, ezt pedig a városvezetés és a fürdő is támogatta. Mint elárulta: a lányokat megpróbálták nem terhelni, inkább szerették volna, hogy jól érezzék magukat a felkészülés egy hónapos időszakában.

A versenyen elsőként a közönségdíjat hirdették ki, amelyet Vrabély Jázmin érdemelt ki, aki egy különdíjjal is gazdagodott, akárcsak Vrabély Adél. A képzeletbeli dobobó harmadik fokára Kátai Renáta állhatott, Szivos Dalma második helyen jutott tovább, az első helyezett, aki egyúttal a megye szépe díjat is megkapta, Mezei Virág.

A 15 éves, szegedi lány Hódmezővásárhelyen tanul, és mint portálunknak elmondta, nagyon régóta szeretett volna elindulni, hiszen érdekli a modellkedés és a szépségipar.

– Elsőnek nem hittem el, nagyon örültem, és szerintem ez látszódott is, hiszen örömkönnyek jöttek – árulta el Mezei Virág, aki kérdésünkre elmondta: édesanyja, egy osztálytársa, sőt Skóciában élő nővére is eljött szurkolni, a győzelem kapcsán továbbá úgy fogalmazott, hogy nagy önbizalmat adott neki, az országos döntőben pedig nagyon szeretné odatenni magát.

Forrás: Makó Híradó