Automatikus vázlat 347

Ötödik alkalommal rendezték meg a Motoros Közlekedés-biztonsági Napot. A nagy számban megjelent motorosok és érdeklődők nem csupán megcsodálhatták a szebbnél szebb kétkerekű járműveket, hanem több fontos és hasznos információ birtokába is juthattak a családi rendezvényen. 

Az Európa Parknál tartott eseményen motoros vezetéstechnikai tréninget, kerékpáros gyermekügyességi pályát és biztonsági öv szimulátort is kipróbálhatták a nagy számban megjelent érdeklődők. Benkő Zsolt, önkormányzati képviselő, a program kezdeményezője köszöntőbeszédében elmondta, hogy ő maga is aktív motoros és nagyon fontos a téli időszak után a reflexek felfrissítése.

Automatikus vázlat 346

Szabó Zsolt vásárhelyei rendőrkapitány hozzátette, a évek óta tartó hagyományt továbbra is szeretnék fenntartani, hiszen nagyon fontos, hogy minden motoros, saját képességeihez mérten biztonságosan közlekedjen az utakon.

Automatikus vázlat 349

Mándoki Anna főhadnagy a programok tekintetében kiemelte, hogy a gyerekek kerékpáros, ügyességi versenyeken vehettek részt.

Automatikus vázlat 350

Továbbá egy bűnmegelőzési kisbuszba is betekinthettek, valamint biztonsági öv szimulátort is megmutatták a résztvevőknek. Az eseményt a Magyar Autóklub is segítette munkájával, valamint a Magyar Vöröskereszt is képviseltette magát és hasznos információkkal látták el az érdeklődőket, valamint elsősegély és újraélesztési technikákat mutattak be.

Automatikus vázlat 355 Automatikus vázlat 354 Automatikus vázlat 353 Automatikus vázlat 352 Automatikus vázlat 351 Automatikus vázlat 348 Automatikus vázlat 345 Automatikus vázlat 344 Automatikus vázlat 343 Automatikus vázlat 342 Automatikus vázlat 341 Automatikus vázlat 340