Bíztató leletek kerültek elő a földből - ma folytatódik a bejárás Csomorkányon 2

A hétvégén várja a Tornyai János Múzeum az önkéntesek segítségét a Csomorkány térségében kitűzött parcellákon a régészeti bejárás elvégzéséhez. Szombat délelőtt harminchárom csapat vett részt a munkában, voltak, akik párban jöttek, de olyan négy-öttagú család is, amely vállalkozott a feladatra. Mindehhez kellemes időjárás várta a csomorkányi templomromhoz közeli területre érkezőket.

Béres Mária régész komoly eredményre számít, hiszen az önkéntesek közreműködésével a mezőváros területének jelentős részét sikerülhet átvizsgálni. A csapatok nagyon fegyelmezetten dolgoznak, alaposan vizsgálták át a területet, a kisebbek a földre ülve, a felnőttek hajolva-guggolva gyűjtötték a maradványokat.

Bíztató leletek kerültek elő a földből - ma folytatódik a bejárás Csomorkányon 4

A Tornyai János Múzeum munkatársai az elmúlt napokban húszméteres oldalú négyzetekre osztották fel a területet, s egy-egy csapat a délelőtt folyamán három parcellát vizsgál meg. Így egy nap alatt akár másfél-két hektáros területtel végeznek az önkéntesek.

Bíztató leletek kerültek elő a földből - ma folytatódik a bejárás Csomorkányon 3

A csapatok minden maradványt begyűjtenek, származzon az bármely korból, így egy néhány évtizede beszántott tanya kerületét is meghatározhatják a régészek, de gyűjtenek állatcsontokat is, amelyek korát később határozzák meg.

Bíztató leletek kerültek elő a földből - ma folytatódik a bejárás Csomorkányon 1

Biztató eredmény, hogy az önkéntesek szilikát-olvadékot is találtak, amelyek egy itt valamikor működött kovácsműhely létére utal, de egy üvegműhelyre utaló maradványokat is találtak már a bejárás során. Béres Mária elmondta, hogy vasárnap délelőtt tíz órától újabb csapatokkal folytatják a csomorkányi terület felmérését, s várják azokat is, akik eddig nem regisztráltak a bejárásra.

Bíztató leletek kerültek elő a földből - ma folytatódik a bejárás Csomorkányon

Arany-Tóth Attila
közönségkapcsolati munkatárs
Emlékpont