A székkutasi iskola egy kincs Csongrád megye szívében, oktatni benne maga a boldogság 3

Kovács Lászlóné Marika több mint harminc éve tanítja és neveli a székkutasi általános iskola diákjait. Fáradhatatlan munkájáért a „Székkutas Díszpolgára” címet március 15-én, ünnepélyes kereteket között vette át a művelődési házban Szél István polgármestertől. A díjazott pedagógussal beszélgettünk.

Miként érintette önt, hogy megkapta a Székkutas Díszpolgára címet?

– Nagyon örültem az díjnak, hiszen nincs annál nagyobb boldogság, mint ha valakit a saját hazájában elismernek, értékelik az eddigi munkáját. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy a nevem egyáltalán szóba kerülhet a díjazottak között.

A megtisztelő címet a közösségi munkámért, az iskolai tehetséggondozásért, a diákok számára nyújtott munkámért, a színjátszókörben végzett feladataim ellátásáért kaptam. Szél István polgármester úr levélben értesített a megtiszteltetésről, mely számomra fantasztikus és egyben meglepő is volt.

Hogyan lett pedagógus? Mi vonzotta ehhez a pályához?

– A szüleim mesélték, óvodás koromban is már arról ábrándoztam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, tehát a pedagógusi pálya már ifjú koromban szóba került. A magyar szak választása pedig a véletlennek vagy a sorsnak köszönhető, ugyanis nem erre készültem korábban. Úgy gondolom, ha a hobbi és a hivatás azonos, akkor teljesedhet ki igazán az ember, és sokkal boldogabb életet élhet. Mindig is közösségi személynek tartottam magam, akár a sport területén vagy az iskola tekintetében is.

Hogyan foglalná össze a székkutasi iskolában eltelt éveit? Mire a legbüszkébb?

– A diákjaimmal elért eredményeimre vagyok a legbüszkébb, ám nagyon nehéz egyet is kiemelnem. A tanulmányi versenyek, színjátszóköri fellépések, előadások, a sport területén elért eredmények mind-mind a szívemnek kedvesek. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy Székkutasról számos országos versenyre eljutunk évről évre. Több megmérettetésen is első helyezést értek el a gyerekek, a középiskolásaim a Szép kiejtés versenyen Kazinczy-díjasok. Elképesztő büszkeséggel tölt el, hogy az én tanulóim komoly munkával ilyen remek eredmények büszke tulajdonosai lettek. Továbbá büszke vagyok azokra a végzett tanulóimra is, akik jelenleg egyetemre járnak, vagy felsőoktatási intézményekben diplomát szereztek. És természetesen azokra is, aki megküzdöttek magukkal és magukért. Akik felfedezték a saját értékeiket, becsületes, jóravaló szakemberekké váltak, és a munkájukban ki tudtak teljesedni. Nemcsak azok az értékek számomra, amelyek a település hírnevét öregbítették, hanem azok a gyerekek az igazi büszkeségeim, akik magukhoz képest nagy utat tettek meg. Nem az érdemjegyek a legfontosabbak, hanem azok az értékek, melyeket a gyerekek föl tudtak maguknak és magukban építeni. Ha az én munkámmal bármilyen módon ehhez hozzá tudtam őket segíteni, számomra ez volt a legnagyobb öröm, és mai napig is az.

Milyen kapcsolatot ápol a végzett diákokkal?

– Igyekszem kapcsolatban maradni a fiatalokkal, akár a közösségi média által vagy személyesen is. A négyéves találkozók alkalmát mindig lelkesen várom, hiszen akkor egy kis képet kapok a volt tanulóimról, kinek és miként alakult az élete. Sokan megosztják velem például, hogy az én jegyzetemből készültek az érettségire, nyelvvizsgára. Vagy felvételt nyertek a hőn áhított egyetemi szakra, de a külföldön élő korábbi diákjaim is megkeresnek, hogy élményeikről meséljenek. Ezek azok a tényezők, melyek megmutatják, igenis jól döntöttem, hogy ezt a pályát választottam, az igazi emberi értékek a legfontosabbak, többet érnek minden kincsnél.

Miért fontos ön számára a Suli Színpad?

– A Suli Színpadot 1997-ben alapítottam, mely azóta is működik, és töretlen sikert akart a diákok körében. Szülés után, amikor visszatértem az iskolába, akkor körvonalazódott bennem, hogy izgalmas lenne egy színjátszókört létre hozni. Diákkoromban én is foglalkoztam a színpadi előadással, szavalással, így egyértelmű volt számomra, hogy szeretném ezt beépíteni az iskola mindennapjaiba. Akkoriban a drámapedagógia nem volt ismert, abban az időben a csoportommal egy különleges ballagási műsort állítottunk össze, mely rendkívül elismertté vált. Magasra tettük a mércét, több helyről is halljuk mai napig, hogy még középiskolákban sem látni ilyen színvonalas ballagási műsort, mint nálunk Székkutason. Tehát így alakult ki a Suli Színpad, melyhez azóta nagyon sok gyerek csatlakozik. A fiatalok igénylik a versenyeken való megmérettetést is, és többször kaptunk arany minősítést is az évek alatt. Szép hagyományt teremtettünk, és a legbüszkébbek arra vagyunk, hogy önálló előadóesteket szerveztünk. A fővédnöke pedig Sándor János Jászai Mari-díjas rendező volt, aki a Szegedi Nemzet Színház rendezője, és nagyon szeretett minket. Többször járt Székkutason, és elismerően beszélt a munkánkról. A gyerekek önként vállalják a szerepléseket, nagyon szeretik a közösséget, jól érzik magukat, a legfontosabb számukra, hogy együtt tegyenek a iskoláért. Az ő szavaikat idézve „jó buli a Suli Színpadhoz tartozni”.

Pedagógusként milyen módon járul hozzá a település kulturális szellemi életéhez?

– Mivel kis település vagyunk, ezért a nemzeti ünnepeken a mi feladataink közé tartozik a méltó megemlékezések még inkább fennköltebbé tétele. Nem egyszerű feladat mindig újat és újat hozni a közönség számára, de úgy érzem, mindent megteszünk annak érdekében, hogy büszkék legyenek ránk a székkutasiak. A civil szervezetekkel nagy jó kapcsolatot ápolunk, korábban a Nyugdíjas Klub tagjait is felkészítettem különféle szavalóversenyekre. A Sóshalmi Olvasókörben is gyakran fellépünk a gyerekekkel, valamint az anyák napi és karácsonyi rendezvényeken is megmutatjuk tehetségünket. A Kulturális Bizottság tagjaként is minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a településen színes és színvonalas műsorokat adjunk elő.

Milyen ma egy pedagógus élete? 

– Nagyot változott a világ, mióta én erre a pályára léptem. Szintén megváltozott továbbá az, hogy a pedagógus tanít és nevel. A nevelés az utóbbi időkben sokkal nagyobb hangsúlyt kap az oktatásban. Úgy gondolom, hogy amit otthonról hoz a gyerek, azon mi, tanárok csak formálni tudunk. Az értékeket a család teremti meg, és ebben nehéz feladat megváltoztatni a szülő vagy akár a gyerek értékrendjét. Az együttműködés teremti meg azt, hogy értékes és művelt emberek hagyják el később az iskola padjait.

Milyen kihívásokkal néz szembe napjainkban egy kistelepülési iskola? 

– A fejlesztésekre és az infrastruktúrára egyáltalán nem panaszkodhatunk. A székkutasi iskola rengeteg pályázatban vesz részt, és bármilyen külső tag jelent meg nálunk ellenőrzésre vagy minősítésre, abszolút pozitív visszajelzést adott. Családias az iskolánk, hiszen 100 körüli az intézmény létszáma, ezáltal sokkal nagyobb figyelem jut egy gyerekre, mely a mai rohanó világban egy nagyon nagy kincs. Technikailag jól felszerelt, szép és tiszta az iskola, több környező település úgymond „irigyli” tőlünk a zöld terülteinket.  Az önkormányzat mindenben a segítségünkre van, hiszen a célunk, hogy az iskola jobb és jobb legyen, a gyerekek szeressenek hozzánk járni, és itt tanulni. Egy élhető település Székkutas, és úgy tapasztalom, hogy egyre többen költöznek hozzá más városokból. Ezt mutatja az is, hogy jelentős számú kis elsős tanítvány kezdett nálunk szeptembertől, mint a korábbi években.

2019-et tekintve milyen esélyekkel indul egy kistelepülési iskola diákja egy nagyvárosi tanulóhoz képest? 

– Nem csak nagy iskolából léphet jelentőset az ember, ugyanis a szorgalom, a kitartás a legfontosabb, és akkor bármit elérhet az életben. Az alapokat nálunk is megszerzik, tőlünk is kerültek ki kutatók és kiváló szakemberek, akik külföldön is megállják a helyüket a mai napig. A számok mindig beszédesek, a kompetenciamérések, felvételi pontszámok tekintetében jelenleg is országos szinten átlag fölötti értékeket hozzuk. Például tavaly a szegedi neves iskoláknál is jobb eredményeket értünk el. Kiemelném, hogy az elmúlt időszakban a pályázatoknak köszönhetően Székkutas egyre inkább fejleszti és jobbá teszi intézményünket, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Ön hogy látja a diákok tanulmányi túlterheltségnek a kérdését?

– Nem sarkítanám ki a településünkre. Ugyanis amit az Oktatási Minisztérium elvárásainak mi minden tekintetben igyekszünk eleget tenni. Évről évre változnak a kitételek, és nekem az a feladatom, hogy a gyerekeket legjobb tudomásom alapján tanítsam, és az életre neveljem. Célom egy olyan gyakorlati tudás átadása, mellyel igazán hasznos tagjává válhatnak a társadalomnak, és az életükben minden sikert elérjenek, amire csak vágynak. Ez a legfontosabb.

Mi jellemzi az ön pedagógusi hitvallását?

– Az életre nevelés, az, hogy boldogok lehessenek a fiatalok, és higgyék el, hogy igenis értékesek. Számomra az a legfontosabb, hogy meg tudjam mutatni az az utat, ahonnan elindulhatnak. Mindig önmagamat adtam és adom a gyerekeknek a foglalkozásokon. Ha elmondom nekik az valódi igazságot, és nem azt, amit hallani akarnak, számukra is másként hat. Természetesen szigor van a tanórákon, de mindent együtt beszélünk meg, és következetesség a legfontosabb. Nem erőltetek rájuk semmit, de mégis közösen alkotjuk meg a szabályrendszereinket, melyek be kell tartatnunk. Ha egy gyerek azt látja, hogy nincs különbségtétel, mindenkit egyformán kezelek, akkor az órákon is működik a kölcsönös tisztelet, mely elengedhetetlen. Kiemelném továbbá az élménypedagógiát. Élményeket adok át a diákoknak, hiszen később ezekből tudnak táplálkozni. A drámapedagógia segítségével pedig az életben várható dolgokat játsszuk el, mely által könnyebben birkóznak meg a jövőben a kihívásokkal. Ami ebben a korban még jelentős, hogy a gyakorlati oktatás segítségével sokkal könnyebben rögzül a tananyag. Tehát a játék alkalmazása rendkívül fontos, és ezáltal is gyerekek könnyebben rájönnek arra, hogy különleges értéket hordoznak magukban.

Milyen távlati tervek szerepelnek önnél a pedagógusi pályán, illetve mire ösztönzi ez a díj?

– Továbbra is a legjobb tudásom szerint szeretném oktatni a diákokat, a szülőkkel együttműködve. Önmagamat adva, minden energiámat belefektetve igyekszem a diákokat tanítani a szépre, jóra, és felkészíteni őket a nagybetűs életre. Rendkívül megtisztelő számomra a Székkutas Díszpolgára cím, amíg a gyerekekkel lehetek, önmagamat adva, addig szeretnék a pályán maradni. A gyerekek boldogságánál, tanításánál nincs számomra fontosabb.