Hegedűs: Márki-Zayt a vásárhelyi adózás nem érdekli, az adóelkerülés annál inkább 1

Káosz van a vásárhelyi városházán az adóbefizetések körül, a polgármester pedig nem tudja kezelni ezt – hangsúlyozta mai sajtótájékoztatóján Hegedűs Zoltán. A Fidesz-frakció vezetője szerint ez nem meglepő, ugyanis az otthonszüléssel foglalkozó magáncégének adóbevételét sem vallotta be a nyilvános adatok szerint.

– Miközben Márki-Zay Péter Orosházán tart fórumot, Budapesten szónokol és Londonba repül, hogy megbuktassa a Fideszt, addig a vásárhelyi polgárok kálváriát tapasztalnak a városházán, amikor befizetnék a helyi adójukat – kezdte sajtótájékoztatóját Hegedűs Zoltán.

A fideszes képviselő ismertette: a lakosok nem, vagy csak összevissza kaptak a polgármesteri hivataltól értesítőt az adóbefizetésről, míg a vállalkozásoknak jellemzően egyáltalán nem küldték ki, hogy mennyit kellene fizetniük. – Többen aggódnak, hogy mi lesz ennek a következménye, ugyanis a helyi rendelet szerint ezt március 15-ig kellene megtenniük – tette hozzá.

Hegedűs: Márki-Zayt a vásárhelyi adózás nem érdekli, az adóelkerülés annál inkább

A frakcióvezető úgy véli, egyetlen pozitívum történt az adózás körül, mégpedig az, hogy a portás nem kéri el a személyi igazolványt azoktól, akik adófizetésre érkeznek a hivatalba. Ma pedig még egy informatikai összeomlás is történt a városházán, ami még tovább lassította az ügyintézést.

„De mit is várhatunk egy olyan polgármestertől, aki a saját adójával is trükközik és ügyeskedik? Hiszen a nyilvános adatok alapján a saját, otthonszüléssel foglalkozó magánvállalkozásának adóbevételének a felét is eltüntette, nem vallotta be”

– jelentette ki Hegedűs Zoltán. Úgy látja, Márki-Zay a vásárhelyi adózást nem tudja kézben tartani, mivel nem is érdekli az, az adóelkerülés viszont annál inkább.

A jelenlegi rendszer szerint az adózás határideje március 18. volt, azonban március 25-ig szankciómentesen befizethetik azokat a lakosok.

Hegedűs: Márki-Zayt a vásárhelyi adózás nem érdekli, az adóelkerülés annál inkább 2

A nehézségekről mi is több cikkben beszámoltunk. Elsőként arról írtunk, hogy a helyieknek nem a korábbi évekhez hasonlóan február végén postázták ki az adóleveleket, hanem csak március elején, a második bökkenő pedig az volt, hogy a hivatal azt írta, a késlekedés miatt március 25-ére tolják ki a befizetési határidőket, azonban a papírokon továbbra is március 18. szerepelt.

Frissítés:

Véget ért a szavazás!

Cikkünk keddi megjelenésekor  szavazást indítottunk, amelyre több mint háromezer voks érkezett. Több mint 24 órán át lehetett értékelni a városháza idei adóügyintézését, azonban egy idő után azt láttuk, hogy nem vásárhelyiek, hanem más településeken, sőt, az ország másik részében élők nyilvánítottak véleményt (nyilván politikai elkötelezettségből adódóan), akiknek nem lehet tapasztalatuk a témában. Mindkét oldal erőteljesen mozgósított különböző Facebook-oldalakon és csoportokban, de úgy érezzük, a szavazás már kicsit eltért a tárgytól, ezért lezártuk azt. Köszönjük mindenkinek a szavazatokat!

Hegedűs: Márki-Zayt a vásárhelyi adózás nem érdekli, az adóelkerülés annál inkább (szavazás)