Kosársuli: Megfogyva bár, de törve nem…

2019. március 15/16-án rendezte meg a Vásárhelyi Kosársuli a CB Basket HUSRB/1602/32/0004 projekt újabb tornáját. A „Határ-menti kosárlabda játékok” nevet viselő magyar/szerb uniós együttműködés rendezvényén 3 nemzet (Magyarország, Szerbia és Románia) 14 csapata vett részt, mintegy 150 ifjú kosarassal.

Ezúttal is három helyszíne volt az eseménynek: Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnokban és az SZTE Mezőgazdasági Karának Petőfi utcai tornatermében – Félegyházán pedig a Constantinum Oktatási Központban játszottak.

A 2003-as és 2004-es korosztályokban színvonalas, küzdelmes meccseket játszottak a klubok. Valamennyi résztvevő jól érezte magát, barátkozhattak a gyerekek és az edzők – mindannyian tanulhattak egymástól. Az Európai Uniós (IPA) támogatásnak köszönhetően a részvevőknek semmiért sem kellett fizetni – beleértve a kiváló szállást és étkezéseket is a SZTE Mg.-i Főiskola, illetve a Constantinum Kollégiumában és Étkezdéjében.

A két korosztályban a házigazda Kosársuli és pályázati partnere, a szabadkai Spartak két-két csapattal, az SZTE Szedeák, a Félegyházi TSI, a Békési SzSK, a KK Kikinda, a Buducsnoszt NoviSad, a Nika Subotica, a KK Dunav Apatin, a BC Lupii Resica (RO), a Kecskemét és a Jászberény pedig egy-egy gárdával vett részt.

A hivatalos eseményeken összesen mintegy 200 fő regisztrált: játékosok, edzők, sportvezetők, közreműködők és sajtósok. Mellettük mindhárom helyszínen rokonok, barátok, ismerősök szurkoltak a fiataloknak a meccsek során.

Igazából nincs jelentősége a mérkőzések számszerű eredményeinek, de a tényszerűség kedvéért Vásárhelyen 12, Félegyházán pedig 9 mérkőzés volt.

A négy 2003-as csapat tornáját Vásárhelyen a Kosársuli csapata nyerte veretlenül. Czibere Zoltán tanítványai a Subotica, a Kikinda és az SZTE Szedeák ellen is győzni tudtak. A 2004-esesek korosztályában Dunav Apatin, Subotica, Békési SzSK, Vásárhelyi Kosársuli volt a sorrend

Constantinumban a hat csapat két csoportban kezdett, majd a keresztjátékok után alakult ki a Kecskemét, Buducsnoszt NoviSad, Kiskunfélegyháza végeredmény.

Nagy Benjamin