Cseri Tamás: akinek igaza van, annak nincs szüksége arra, hogy 30 ember álljon mögötte

A fideszes képviselő így reagált arra, hogy egy Márki-Zay Péter vezette csapat megzavarta a vasárnap délutáni sajtótájékoztatójukat. Véleménye szerint a tömeg egyértelműen a megfélemlítés szándéka miatt gyűlt össze, azonban ők ki fognak állni az igazságért.

Cseri Tamás a Hegedűs Zoltánnal tartott közös Facebook-fogadóóráján úgy fogalmazott: mérhetetlenül gusztustalan, hogy Nagy Ernő szocialista képviselő a néhai polgármesterre, Almási Istvánra próbálja rátolni az önkormányzati bérlakásbotrányát.

A képviselő úgy véli, egyértelműen a megfélemlítés szándékával érkezett a vasárnapi sajtótájékoztatóra a Márki-Zay Pétert és Nagy Ernőt követő csapat, azonban ők, fideszesek ki fognak állni az igazságért. – Nem tartom jó iránynak az erőpolitizálást. Akinek igaza van, annak nincs szüksége arra, hogy 30 ember álljon mögötte – fejtette ki Cseri Tamás, aki szerint védhetetlen Nagy Ernő és a lánya körül kirobbant korrupciógyanús ügy.

A Fidesz-frakció a botrány miatt feljelentette Márki-Zay Pétert, Kis Andrea alpolgármestert és Nagy Ernőt, mivel hivatali visszaélést, hűtlen kezelést és okirathamisítást is sejtenek abban, hogy a képviselő lánya, Sz. Annamária tavaly év végén 8,4 millió forint helyett 5 millió 40 ezer forintért kapott meg egy Kossuth téri önkormányzati bérlakást.

Hegedűs Zoltán lemondásra szólította fel Nagy Ernőt, mivel szerinte nincs erkölcsi alapja arra, hogy a Lakásügyi Tanácsadó Testület elnöke és önkormányzati képviselő maradjon. A frakcióvezető bízik abban, hogy a szocialista politikus kellőképpen átérzi a történtek súlyát, és néhány napon belül visszaadja a mandátumát.

Ha lemaradt a fogadóóráról, itt nézheti azt meg:

Cseri Tamás egyébként Facebook-posztban is kifejtette véleményét.

Ma délután sajtótájékoztatót tartottunk Zolival. MZP politikai szövetségese Nagy Ernő, a Lakásügyi Tanácsadó Testület…

Közzétette: Tamás Cseri – 2019. március 3., vasárnap